Maholnap krisztusi korba ér az immár meglettnek mondható Szlovákia
Szlovákiában már nem igazán nemzeti határok, hanem a politikai hovatartozás mentén jelennek meg a törésvonalak.
Szlovákiában már nem igazán nemzeti határok, hanem a politikai hovatartozás mentén jelennek meg a törésvonalak.

Orosz Örs gazdag képanyaggal mutatja be a felvidéki magyar emlékhelyeket.

„Deportálni őket azonnal, kicsit mellette vannak, a Duna másik oldalára valók”.

A magyar közösségnek szüksége van a sikerre a szombati szlovákiai választásokon.

Bukovszky Lászlót, a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztosát a megfeneklett törvénytervezetről kérdeztük.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a felvidéki Martoson mondott beszédet az Esterházy Akadémia új szálláshelyeinek ünnepélyes átadásán.

Újabb hullámokat vetett a baloldal miniszterelnök-jelöltjének korábban megjelent nyilatkozata.

Még mindig nem nyugszanak a kedélyek Márki-Zay Péter Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos botrányos kijelentése miatt.

Eszembe nem jutna Gustáv Husákról írni, ha a csehszlovák kommunista vezér nem tett volna annyi aljasságot a felvidéki magyarság ellen. De tett.

Kövér László: csak az együttműködő közép-európai nemzeti államok védhetik ki a társadalmaik lelki és morális felbomlasztására irányuló globalista támadásokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.