Maholnap krisztusi korba ér az immár meglettnek mondható Szlovákia

Szlovákiában már nem igazán nemzeti határok, hanem a politikai hovatartozás mentén jelennek meg a törésvonalak.

Csehország és Szlovákia épp harmincéves. Varrás mentén váltak szét az iparosodottabb, városiasabb cseh és a vidékiesebb szlovákiai részre. Népszavazás nélkül, a cseh és a szlovák vezető, Václav Klaus és Vladimír Meciar egyezsége alapján. Ma a NATO és az EU közepesen fejlett tagjai, nem hibátlan demokráciái. A jogfosztó Benes-dekrétumok – amelyektől nem tágítanak – kényes pontot jelentenek ma is. De a visegrádi négyek keretei között hazánkkal, Varsóval együtt, közös hangon, negyvenmillió EU-polgár érdekében szólalnak meg Európában.

A cseheknek Havel és Klaus, a szlovákoknak a héten már a kilencedik ikszet taposó volt köztársasági elnökük, Rudolf Schuster óta nincsenek nagy formátumú politikusaik. Pártrendszerük képlékeny, a miniszterelnökök jönnek-mennek, Szlovákiában a Heger-kormány decemberi bukása óta éppen kormányválság van. Az 1993-as szétváláskor a magyar média állandó tudósítói jellemzően Pozsonyba költöztek Prágából, a jelenleg 420-450 ezer fős felvidéki magyarság miatt számunkra már ez a Csehországhoz képest feleakkora, ötmilliós állam a fontosabb. Lehet, hogy ezért is látjuk innen a szlovák politikát hektikusabbnak, a meghökkentő figuráival, mint Meciar vagy Robert Fico és vérfagyasztó fejleményeivel, mint Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolása (2018). Ebbe bukott bele a Fico-kormány. A szlovákiai alvilág története pedig a csallóközi maffiával, a dunaszerdahelyi tízes vérengzéssel (1999) B kategóriás amerikai filmeket megszégyenítően dermesztő.

Egyes, naivnak bizonyuló várakozásokkal ellentétben az uniós csatlakozás nem rendezte az őshonos kisebbségek helyzetét. A nemzeti érdekérvényesítéshez továbbra is elengedhetetlen a kisebbségek erős parlamenti képviselete a velünk szomszédos országokban, ahol jelentős a magyarság létszáma. Szlovákiában a polgárok mintegy nyolc százaléka vallotta magát magyarnak a népszámláláson. Az új magyar összefogás, a Szövetség tavalyi helyhatósági választásokon elért eredménye jó alapot jelent egy későbbi erős parlamenti képviselethez.

Milyen ma magyarnak lenni Szlovákiában? Ne válaszoljuk meg a kérdést ottani nemzettársaink helyett! Megkérdeztünk ezért e cikkhez két felvidéki újságíró kollégát.

– Ugyanolyan, mint bárhol máshol. Az értékek, a küldetés ugyanaz. A megmaradás parancsa éppúgy érvényes Kassán, mint Rozsnyón, Komáromban vagy akár Kis-Magyarországon. Az ősök emléke akkor is kötelez, ha aktuálisan kicsit rosszabb a helyzet! – feleli Dunaszerdahelyről Pomichal Krisztián, lapunk rendszeres szerzője.

– Ma Szlovákiában már nem igazán nemzeti határok mentén jelennek meg a törésvonalak, mint ahogy néhány évvel ezelőtt is. Ma már jobb- és baloldali az ember, liberális vagy konzervatív, nemzeti szuverenista vagy globalista. Ahogy nálunk, Szlovákiában is vannak olyanok, akik „történetesen” magyarok és olyanok, mint jómagam, akik tudatosan, kötődve, ragaszkodva azok – így az érsekújvári, ma már Budapesten élő Deme Dániel. Az immár meglettnek mondható Szlovákia maholnap krisztusi korba ér.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)