Huszonöt éve lőtték le Fenyő Jánost Budapesten, a nyílt utcán
Ma pontosan 25 éve, hogy a jogerős ítélet szerint a szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác likvidálta Fenyő János médiavállalkozót.
Ma pontosan 25 éve, hogy a jogerős ítélet szerint a szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác likvidálta Fenyő János médiavállalkozót.
A volt főügyész, Ihász Sándor, barátja, Gyárfás Tamás miatt került bajba, miután a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos új információt nem jelentette.
Egyre távolabb kerül az ítélet a Fenyő-gyilkosság ügyében?
Portik Tamás a jogerősen lezárt ügyeket is újravizsgáltatná, ám erre nincs lehetőség, csak a Fenyő-gyilkosság megbízását tárgyalják.
Gyárfás Tamás és védője, Zamecsnik Péter kérdésekkel sorozta meg a tanúkat, a szavahihetőségüket is firtatva.
A tanúk szavahihetősége is szóba kerülhet kedden a Fenyő János meggyilkoltatása vádjával zajló perben.
Még négy tárgyalási nap és néhány tanú van hátra a Fenyő-gyilkosság miatti perben, majd májusban jöhet az ítélet.
Az egykori főügyész a vád szerint el akarta kerülni, hogy az úszószövetség volt elnöke ellen eljárást indítsanak az 1998-as Margit utcai leszámolás ügyében.
A koronatanú szerint a 2010-es kormányváltásig szándékosan akadályozták a leszámolás felderítését.
A 90-es években együtt gyilkoltak, raboltak, olajoztak, áfát csaltak, zsaroltak a magyarországi és a szlovák maffiák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Előkerült a vipera is.
Geopolitical virtue-signaling can easily turn into a security crisis.
Románia nem vállalta fel a konfrontációt Ukrajnával a kisebbségi jogok ügyében.
Péntektől ismét együtt a Munkácsy-trilógia a Déri Múzeumban.
Nem ez volt az első alkalom, hogy eltűnt Miklós Ervin Milán.
Ő vezeti az újbudai óvodát, ahonnan rémálomszerű beszámolók érkeztek egy gyerek viselkedése miatt.
Az RB Leipzig 35 éves kapusa hétfőn a közösségi oldalain jelentette be döntését.
Nem ez volt az első alkalom, hogy eltűnt Miklós Ervin Milán.
Ő vezeti az újbudai óvodát, ahonnan rémálomszerű beszámolók érkeztek egy gyerek viselkedése miatt.
Az RB Leipzig 35 éves kapusa hétfőn a közösségi oldalain jelentette be döntését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.