Varázslatos felvételt rögzített a gólyafészekben elhelyezett kamera
A gólyák is kiállnak az igazukért!
A gólyák is kiállnak az igazukért!

Szakértők elmondták, mi a jelenség oka.

A hatalmas vihar miatt estek ki fészkükből a fiókák.

Bemutató kisfilmekkel segítenék a felkészülést a tavaszi fecskevédelmi időszakra.

Egy parlagisas-pár fészkében négy egészséges fiókát is találtak a kutatók, amire eddig nem volt példa.

Megtalálták az első ázsiai óriáslódarázs-fészket, ki kellett kiszippantani a gyilkos rovarokat.

Az évfordulók, melyekre a tárlat címe is utal, a fotós két kedvelt témájához is kötődnek: az egyik a negyven éve alakult Győri Balett, a másik a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás.

Teknőcfészek megpiszkálásáért vettek őrizetbe egy nőt Floridában – adta hírül a helyi rendőrség szombaton.
Új feketególya-pár foglalta el kedden azt a bekamerázott fészket a Gemencben, ahol eddig a legidősebb ismert fekete gólya fészkelt párjával – közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nyugat-balkáni útvonal egyik fő belépési pontjának számító Magyarország semmiféle kedvezményt nem kap az új uniós szolidaritási alapból.

Győrben találkoznak a digitális polgári körök tagjai.

Menczer Tamás csattanós választ küldött a 444-nek.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Moszkva – állítása szerint – az elmúlt hét napban mind a hat frontszakaszon előre tudott nyomulni, és összesen kilenc települést foglalt el.

Garantált a feszültség az Írország elleni vb-selejtezőn.

A Tisza Párt elnöke elszólta magát.

A lecserélése után mélyen elgondolkodott a magyar futballista, aki Luka Modricról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.