Majdnem nagykorú lett az Ördögkatlan
Az összművészeti rendezvény mintegy négyszáz programnak ad helyet.
Az összművészeti rendezvény mintegy négyszáz programnak ad helyet.

Hogyan születik újjá a világ a pusztulás után?

Egyre népszerűbbek a hagyományos értékek.

Az eseménysorozatnak immáron negyedik éve Zemplén fővárosa, Sátoraljaújhely és környéke ad otthont.

Igazi családi program és hagyományőrzés a várban.

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban tartották a rendezvényt.

Megnyitották a Művészetek Völgyét július 19-én, pénteken. Az első napon a Quimby volt a fő műsor a Panoráma Színpadon, de különleges briliánsra találtunk a jazzszövetség udvarában is.

Tizenhárom napon át várják a látogatókat.

Ismét megrendezik az Alba Regia Fesztet.

A tizennegyedik Bujtor István Filmfesztivált Keszthelyen rendezik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.