Fidesz: Az iskolai pénzszerző akció nem folytatható
A cigányság számára is csakis a munkán és tanuláson keresztül vezethet a felzárkózás útja.
A cigányság számára is csakis a munkán és tanuláson keresztül vezethet a felzárkózás útja.
„Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről” – írja a Fidesz a közleményében.
A szocialista kormányzás alatt kórházakat zártak be és több ezer dolgozót tettek az utcára.
Karácsony bejelentette: akár napokon belül elkezdődhet a Lánchíd felújításához szükséges tenderek kiírása.
Pénzügyi akadály nem lehet, hiszen a főváros számláján 180 milliárd forint van – hangsúlyozta a Fidesz.
Fidesz: A baloldali kormányok tönkretették a magyar gazdaságot, megszorítást megszorításra halmoztak.
A szovjet hadsereg kivonulása szimbolizálja azt, hogy a kommunista diktatúrával leszámoltunk.
Az egyre rosszabb állapotú Lánchídnak nem a balos politikusok üres fecsegésére lenne szüksége – közölte a Fidesz.
Az elmúlt napokban még nagyobb fokozatba kapcsolták a nemzeti konzultáció elleni támadást.
A kormány segítő kezet nyújthat a Karácsony Gergely főpolgármester által lenullázott kerületeknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az MVM tizedik alkalommal rendezte meg az MVM ZENERGIA jótékonysági koncertet, amely idén először a Papp László Budapest Sportarénában kapott helyet.
A két magyar turistanővel szembeni csoportos szexuális erőszak Európa katasztrofális migrációs politikájának újabb bizonyítéka.
Hosszú órákon át reménykedtek a rajongók, hogy találkoznak Cristiano Ronaldoval.
Magyar Péter alelnökének szavai alapján egyértelmű, hogy a Tisza a választók tudatos megtévesztésére készül. Háromszáz fő, hatvanöt munkacsoport dolgozik a háttérben.
Több évszázadot felölelő utazás Svédországban és Norvégiában.
Magyar Péter alelnökének szavai alapján egyértelmű, hogy a Tisza a választók tudatos megtévesztésére készül. Háromszáz fő, hatvanöt munkacsoport dolgozik a háttérben.
Több évszázadot felölelő utazás Svédországban és Norvégiában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.