Világtörténelmet írhat a magyar bíboros
Erdő Péter lehet az első magyar szentatya egy Vatikán-szakértő lap, valamint az olasz fogadóirodák szerint.
Erdő Péter lehet az első magyar szentatya egy Vatikán-szakértő lap, valamint az olasz fogadóirodák szerint.

Radics Bélától a Garda együttesig.

A Napóleon ambiciózus történelmi eposz, de nem teljes élmény.

A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást.

Humánus szellem, emberközeliség, drámai hangvétel, lírai stílus jellemezte.

Több tucat jó poént kellett kidobni a sztárok szájhúzásai miatt.

Scorsese fordulatokban gazdag filmje mestermű a maga nemében.

Itt az ideje, hogy mint nemzet elmondjuk a közös történeteinket, ehhez most már politikai szándék, szakmaiság, jó forgatókönyvek és filmek is vannak.

Hollywood legkeresettebb forgatókönyvíró-oktatója háromnapos szemináriumot tartott Budapesten.

Már-már az Alien-filmeket idézte a készítők eredeti ötlete, amit a rendező szinte azonnal elvetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A botrány külföldi szálait vizsgálják jelenleg az illetékes hatóságok.

„Magyar Péternek teljesen mindegy, mi történik Magyarországon.”

A kormánypártok azért indítottak aláírásgyűjtést, hogy megállítsák Brüsszel háborús terveit.

A program Brüsszel háborús terveit finanszírozná.

Az ünnepi díszek mindenkit elbűvölnek.

Szijjártó Péter az országjárásán tartott lakossági fórumon hangsúlyozta, hogy a brüsszeli vezetők a háború meghosszabbításán dolgoznak.

A rendőrség az adventi időszak kezdetével országszerte fegyveres, golyóálló mellényekkel felszerelt járőröket állított szolgálatba.

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.

Új fejezetet nyitott az ütközet a hadtörténelemben.

Mennyi baja volt velünk mindig…
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.