– Fél éve mutatták be a Radics Béla, a megátkozott gitáros című filmjét. Milyen visszajelzéseket kaptak a műre?
– Radics Béla megosztó ember volt életében, és halála után negyven évvel is az. Így számítottunk rá, hogy vegyes fogadtatása lesz. Sok minden zúdult ránk, voltak politikai alapú észrevételek is, de mindent összevetve elégedett vagyok, mert úgy gondolom, hogy sokaknak tetszett a film.
Voltak egészen jó kritikák mind jobbról, mind pedig balról, és persze voltak olyanok is, akiknek nem tetszett. Ezzel sincs is semmi baj, ez a dolgok lényege.
Nagyon büszke vagyok a munkatársaimra, ugyanis korlátozott anyagi lehetőségek ellenére, óriási munkával a lehetőségekből a legjobbat tudták kihozni. Ennek viszont az volt az ára, hogy sokan három-négy ember feladatát látták el, és mindenki lényegesen kevesebb pénzért dolgozott, mint egy átlagos produkcióban.
Nagyon hálás vagyok minden munkatársamnak, mert rengeteg energiát tettek a filmbe.
– A magyar filmek főszereplői nem a hollywoodi hősök, ahogy Radics Béla sem volt az. Hogyan lehetett karakterét a filmvásznon visszaadni?
– A magyar valóság sem az amerikai álom. Bár gyorsan hozzátenném azt is, hogy ma már az amerikaiak szerint sem létezik az az amerikai álom, ami egykoron fogalom volt. Tehát nemcsak a magyar valóság más, hanem a filmes ábrázolásai módjaink is eltérőek, egyrészt az anyagi lehetőségeink miatt, másrészt a karakterábrázolások hagyományosan európai sajátosságai okán.
Radicsra visszatérve úgy gondolom, hogy azok a tragédiák, amelyek a 20. századi magyar történelemben megtapasztalhatók voltak, azok a mi hősünk életében is óhatatlanul megjelennek.
Ha máshogy nem, a körülményeikben vagy a családjuk történetében. Ez szerintem elkerülhetetlen. Az életútjuk tele van olyan töréspontokkal, amelyek az egész társadalom sajátosságát, tagozódását tükrözik. A filmkészítő, ha törekszik ezeknek az ábrázolására, akkor bizony rá kell döbbennie arra, hogy a világunk és annak szereplői különösen Magyarországon nem feketék vagy fehérek, azaz jók vagy rosszak, és pont. Jellemzően a filmek főhőseinek próbatételei az egész közösség és az adott generáció sorsát is kell hogy tükrözzék.
Szerintem nem fekete vagy fehér, hanem a szürke különféle árnyalatait megjelenítő karaktereket érdemes ábrázolni.
Ebben hiszek, ezért rendszerint nem egyszerűsítek, hanem inkább bonyolítok.
– Radics Béla pont ilyen kettős személy volt. Honnan jött a film alapötlete, hogy rajta keresztül mutassák be e korszakot?
–A film ötlete és a forgatókönyve Szentesi Zöldi Lászlótól, a történeti hátterén pedig Bálint Csaba, a Rockmúzeum igazgatója dolgozott.
Radics Béla valóban megosztó személy volt, életműve mégis maradandónak bizonyult.
Számos konfliktus jellemezte életét, gondoljunk csak bele, hogy több mint százötven emberrel játszott együtt. Hatalmas sértődések és viták, jó és rossz döntések kísérték pályáját. Életében ott voltak a stiklik, a turpisságok, a mérhetetlen nagy tehetsége és a hatalmas szíve mellett. Tenni akart az emberekért, a rock and rollért, tanította a fiatalokat. Több ifjú gitáros nőtt ki mellőle vagy példájától sarkallva.
Mi ezt a sokszínű Radics Bélát szerettük volna megfogalmazni filmünkben.
Radics Béla, az elátkozott gitáros
– Mennyire lehet sorsszerű, hogy a szocialista időszak azon hősei, akik a szabadságot, a függetlenséget akarták meghonosítani, végül elbuktak?
– Meglátásom szerint az 50-es, a 60-as és a 70-es években ez nagyjából törvényszerű volt, ha nem a rendszer kottájából daloltál. Ez esetben nem volt lehetőség a kitörésre, csak az összeomlásra. A 1970-es évek végétől azonban a rendszer puhulása felgyorsult, így az 1980-as évek végén már meglehetősen szabad világban élhettünk.
A 80-as évek már egy élhető rendszer képét mutatta, ami egészen más volt, mint a korábbi évtizedeké.
– Mit jelenthet a film azoknak a fiataloknak, akiknek a 80-as évek is csupán történelem?
– Filmünkkel tudatosan a fiatalokat akartunk megszólítani. Elsősorban az ő számukra akartuk bemutatni a Radics-jelenséget és igyekeztünk elbeszélni azt, hogy ki is volt valójában. A rockzenét szerető fiatalok közül sokan bent voltak a mozikban, akik aztán csillogó szemmel jöttek el a közönségtalálkozókra és mondták el, hogy korábban mit hallottak Radics Béláról, és hogy a film nyomán sok dolog a helyére került bennük. Izgalmas beszélgetések kezdődtek meg a filmről és a Radics Béla életéről is.
Azoknak a fiataloknak, akiket érdekelt ez a téma, adhatott egy jó alapot ez az alkotás.
– A zenével valóban közelebb lehetett csalogatni a fiatalokat?
– Úgy hiszem, hogy igen. Már a legelején egy fontos rendezői döntést hoztam, miszerint a filmben felcsendülő dalok legyenek újrajátszva. A magyarok és a külföldiek egyaránt. Utóbbiak esetében a jogdíj igen borsos volt, de azt hiszem, megérte. Alapi István játszotta fel a „leporolt” új verziókat, és kiváló munkát végzett. Nagyon jól, korunk hangképében, de eredeti sound-okkal szólnak a számok.
Úgy érzem, hogy ez egy olyan elem volt, amellyel sikerül még inkább közelebb hozni Radics Bélát és a munkásságát a mai közönséghez.
A legelső gitáros legendához napjaink legendás gitárosával nyúlni nemcsak így illett, de szakmailag is helyes döntés volt.
– Milyen volt a film külföldi szakmai fogadtatása?
– Egyértelműen jó. A Catalina Filmfesztivál meghívott vendégeként például azokat az újszerű vagy formabontó elgondolásokat ismertethettem egy panelbeszélgetés során Los Angelesben, melyek – eddigi filmjeim közül – a Radics-filmben jelentek meg a legkomplexebben. A meghívásnak egyébként az NKA támogatásával tudtam csak eleget tenni, annyira lenullázott a Radics-film gyártása és annak forgalmazása.
A filmre visszatérve: a hazai kritika meglehetősen tarka és szigorú, sok esetben a stáblista által eleve determinált, ami szerintem összességében minden magyar film nézettségéből elvesz.
Ez senkinek nem jó, de ezzel sajnos együtt kell élni, szerintem még jó ideig így marad. Az európai fesztiválok véleményem szerint ideológiailag most még túlterheltek, de ez hamarosan változni fog. Amerikában már érezni, hogy a klasszikus értékek, a tartalmi sokszínűség és a szakmailag jól építkező filmek helye hosszabb távon nem megingatható. A sokszínűségben persze benne vannak a manapság „hangsúlyosabbá tett” témák is, ha tényleg valós problémáról szólnak, és igényesen ábrázolják azokat.
– A film elkészítése óta sok hónap telt el. Min dolgozik jelenleg?
– Nemrégiben fejeztem be egy háborúellenes videóklipet, ami sorra nyeri a különböző külföldi filmfesztiválokat. A Garda zenekar „Lélegezz” című dala nemcsak elképesztő nézettséget ért el a videómegosztó oldalakon, de a fesztiválokon is tarol.
Öt vagy hat díjat nyertünk eddig, közöttük egész jókat is.
Ennek a munkának volt egy másfajta, magán messze túlmutató üzenete is. Konkrétan az, hogyha politikailag, ideológiailag, és ki tudja, még milyen értelemben tökéletesen más irányultságú magyar emberek összefognak – ahogyan ez mind a Radics-film esetében, mind ennél a klipnél is történt –, akkor nagyszerű dolgokat tudnak együtt sikerre vinni. Persze ehhez szükséges némi korrektség, tisztelet, egymás értékeinek megértése, és természetesen közös érdekeink felismerése is.
Borítókép: Rák Zoltán Radics Béla szerepében (Fotó: Radicsfilm.hu)
