Robert McKee tanítványai között sokan vannak, akik nem írtak szöveget soha. Számos színész, mint például Kirk Douglas, Julia Roberts, Meg Ryan vett részt a kurzusain, és persze olyanok is, akik így vagy úgy, de szövegekkel dolgoznak, mint amilyen Jimmy Fallon televíziós műsorvezető, író és producer, Russel Brandt rádiós műsorvezető és John Cleese, a Monty Python vezető alakja. Ebből a szempontból a háromnapos budapesti rendezvény sem lógott ki a sorból. Forgatókönyvírók, szerkesztők és reményekkel eltelt írópalánták mellett színészek, rendezők, dramaturgok is eljöttek a képzésre. Nem is csoda, hiszen Robert McKee iskolájából olyan alakok kerültek ki, mint Peter Jackson, a Gyűrűk Ura forgatókönyvírója és rendezője, Akiva Goldsman, az Egy csodálatos elme forgatókönyvírója, Andrew Stanton, a Wall-E rendezője és Paul Haggis, a Millió dolláros bébi és a Casino Royale forgatókönyvírója. És bár sok remek rendezőt tanított dramaturgiára, azért a mester határozottan azt gondolja: a mese sikere csakis a forgatókönyvön múlik.
– Ha egy jó rendezőnek rossz forgatókönyvvel kell dolgoznia, ő vajon csinálhat jó filmet?
– néz rám, majd meg is válaszolja a kérdését: – Nem hiszem. A forgatókönyv elementáris erejű.
Elgondolkozva magyarázza, mennyire döntő az alaptörténet. – Vannak nagyszerű rendezők – emlékeztet –, akik készítenek jó és rossz filmet egyaránt. A különbség nem a rendezés minőségében van, hanem a forgatókönyvben. Rossz alapanyagból egyszerűen nem lehet jó filmet kihozni – szögezi le.
– Téves dilemmát állít fel azzal, hogy a rendező vagy a forgatókönyvíró szerepére kérdez rá – mondja. – Gondoljon csak arra, hogy a filmkészítés során közös munka zajlik! Mindenki támaszkodik a stáb többi tagjára. Az egyetlen autonóm művész, az író – emeli fel az ujját. – Ő az, aki nulláról kezdi a történetet, s egy világot teremt, egy kidolgozott karakterekkel benépesült világot teremt, mire befejezi a billentyűk püfölését. Mindenki más csak közvetítő. Az író történetét juttatja el a közönséghez.
Hamarosan az is kiderül, miért látja Robert McKee reménytelennek a mozi jövőjét. Az ő tapasztalata ugyanis az, hogy a streaming szolgáltatókkal szemben egyre nagyobb teret veszítenek a klasszikus mozifilmek. A sorozatok eluralják a filmvilágot, s lassan nem lesz, aki moziba menne.
– És tudja miért? – dől előre a fotelben. – A forgatókönyv óriási jelentősége miatt. Azaz egyszerűen fogalmazva az írók miatt. A sorozatpiacon sokkal nagyobb teret és szerepet kapnak az írók, mint a mozifilmeknél. Átvándorolnak innen oda. A sorozatokban ugyanis jobban ki tudnak bontakozni.
Hogy értsem én is, aki nem vagyok jártas sem ebben, sem abban a világban, hozzáteszi: a mozi szimbólumokkal dolgozik, alakjai egy-két dimenziós emberek és a történet is szűk: egyfajta koncentrátum. A sorozatok azonban fel tudják dolgozni az emberi lét sokféle aspektusát, sokféle problémáját. Olyanok lehetnek mint Tolsztoj vagy Dosztojevszkij nagy regényei. Persze ez ritkán sikerül, de az biztos, hogy közelebb állnak a klasszikus polgári regényirodalomhoz, mint a kétórás játékidőre korlátozott mozifilmek. Az írókat pedig rendkívüli módon vonzza ez a szellemi gazdagság és persze az az óriási hatás, amelyet a sorozatok révén elérhetnek.
– Ez a jövő – szögezi le a mester, majd elgondolkozva teszi hozzá.
– Miközben szomorú kimondani, hogy a mozi eltűnőben van, inspiráló, hogy a fiatalok jobban érdeklődnek az emberi lét komplexitása iránt, mint az idősebbek. Én ezt csodálatosnak találom.
Borítókép: Robert McKee (Fotó: Havran Zoltán)
