Köbli Norbert: csak mi magyarok tudjuk a saját történeteinket elmesélni

Július utolsó napjaiban megrendezett esztergomi MCC Feszt színes programkavalkádjában a közéleti és politikai témák mellett számos kulturális tematikájú beszélgetést is hallhattak a látogatok, így egy különleges diskurzus fültanúi lehettek azok, akik beültek a Megörökített múlt: Történelmi események megelevenítése a filmvásznon címet viselő eszmecserére. A pódiumbeszélgetésen részt vett Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész, valamint Köbli Norbert, forgatókönyvíró, a MCC StoryLab vezetője, akivel ezúttal a magyar történelmi filmeket vettük górcső alá.

Fotó: Lakos Mate

− Ez kultúrharc, amit mindkét oldalról forszíroznak bizonyos szereplők, azonban nekem forgatókönyvíróként nem szabad aktuálpolitikába bocsátkozni. 

Nekem távlatokról kell mesélnem, olyan univerzális történelmi helyzetekről, amik lehet, hogy rímelnek az aktuálpolitikára, ám soha nem onnan indulok el, hogy vajon innen vagy onnan mit igényelne tőlem. 

Ez azért is rossz kiindulási pont, mert mire a film megvalósul, amit ma írok, lehet, hogy három év eltelik és már nem az foglalkoztatja az aktuálpolitikát. A standup az tökéletesen jó aktuálpolitikai műfaj. A színház is nagyon gyors reagálású, akár egy hónap alatt színre lehet vinni egy ilyen tematikájú darabot. A film azonban lassú reagálású, évekbe telik, mire a megírt sztoriból mozi lesz, inkább a távlati történetmesélés terepe. Szerintem fontos, hogy a művész ezekre az aktuálpolitikai szirén hangokra immúnis maradjon. 

Köbli Norbert a forgatókönyvírás mellett az MCC StoryLabot is vezeti Forrás: MCC Feszt

− A magyar nemzetnek miben tud segíteni egy ilyen jellegű mozgóképes alkotás?
−  A nemzetünk egy entitás, amelyet a múltunk szellemei belengnek, és van bizonyos elszámolnivalónk feléjük. Van, amikor ezek a szellemek nagyon erősen hatnak a jelenre, és valami dolguk van még. Ezt nem spirituális értelemben mondom, csak képletesen. Az erős szellemek testet akarnak ölteni a filmben, el akarnak nekünk mondani valamit az írón, a rendezőn, a színészen keresztül. Ha jól sikerülnek ezek a filmek, akkor könnyebb lesz az életünk itt a jelenben. 

Magyarul gyógyítanak vagy tanulunk belőlük, kicsit jobb lesz a közérzetünk, mert ha nem is vidám a film, megértést ad ahhoz, hogy kik vagyunk mi itt együtt mint közösség, nemzet.

 Ezek a történeteink közösek, és csak mi magyarok tudjuk elmesélni. Ezt nem fogják helyettünk a dánok meg az amerikaiak elmondani, ezt nekünk kell megtenni. 

− Akkor, ha már a történetmesélésnél tartunk, ön melyik történelmi műfajban érzi jól magát: abban, amelynek esetleg szereplői vagy azok leszármazottai mai napig élnek, vagy a nagyon régmúltban, ahol nagyjából konszenzus van a történtekről?

− Engem inspirál, ha még előttem nem meséltek el valamit. Amikor a málenkij robotról, Antall Józsefről vagy a rendszerváltozásról írtam forgatókönyveket, úttörő vállalkozásnak számított. 

Veszélyes terep, darázsfészek, ha nincs még kánon, de mi más végezze el ezt a munkát, mint a művészet.

Én vállalom ezt a feladatot, és azt is, hogy ezzel együtt ez valakinek nem tetszik. Azt hiszem, hogy nem volt még olyan valamirevaló író a mi irodalmunkban, akit ne akartak volna időnként kiátkozni, perbe fogni, elhallgattatni. Az alkotónak vállalni kell a kockázatot, különben valójában biztonsági játékot játszik, és önmagát is halálra unja. 

Köbli Norbert és alkotótársa, Szász Attila rendező Forrás: Facebook/Köbli Norbert

− Miként lehet a magyar történelem egy fejezetét úgy elmesélni, hogy az egy külföldi néző vagy akár forgalmazó számára is érdekes legyen? Cél ezeknél a filmeknél ez?

− Abszolút. Az Örök tél a legjobb példa. Amikor azt megírtam és leforgattuk, az volt a gondolatom, hogy senkit nem fog érdekelni az, hogy a magyarok hetven év elteltével azt mondják most, hogy mi is szenvedtünk. Kit érdekel, annyi szenvedés van a világban a jelenben is. Ám olyan szinten érintette meg ez az alkotás a nemzetközi közönséget, hogy Berlinben elhozta az Év legjobb európai tévéfilmje díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén. Utána ott ültünk New Yorkban, az Emmy-díjkiosztón, és Gera Marina lett a legjobb színésznő, képviselve a film egészét. Tehát képes volt ez a film oly módon beszélni a mi szenvedésünkről, amit minden nép és minden nemzet magáénak érzett. 

− Pont az Örök tél kapcsán mesélte egy korábbi interjúban, hogy ezt a filmet egy személyes történet inspirálta. Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor hol húzódik a fikció és a valóság határa, hogy az nem menjen a történelmi hitelesség rovására?

− A fő szabályom az, hogy ha úgynevezett kemény tény van, annak nem megyek ellene. Általában a történetek olyanok, hogy mondjuk nagyjából ötven kemény tényre felfűzhetők, amikről tudjuk, hogy úgy volt. A közöttük lévő tér az, ahol nekem van mozgásterem. Ez intuíciót igényel. Ahogy a feltaláló meg a tudós, úgy dolgozik a történész és az író is, hogy akkor azt kitalálja. Ha nem bukkanok ellentmondó tényre, akkor azt mondom, hogy akár így is történhetett, de olyat soha nem teszek, hogy tudatosan meghamisítok valamit.

− A Blokád számos díjat zsebelt be a Magyar mozgóképfesztiválon, köztük a legjobb forgatókönyvért járó elismerést. Egy ilyen szakmai díj mennyiben jelent önnek egyfajta igazolást a filmet ért össztűz ellenére? 

− Természetesen nagyon jól esnek a díjak. Mindemellett igazából három vagy négy médium volt, amely szinte szóról szóra ugyanazt a kritikát hozta le, és nem is tudom érdemi bírálatnak venni, mivel ezek inkább hitvitának tűntek. 

Ez a film egy becsületes film, tényeken alapul, minden sora dokumentált. Az emberek kilencven százaléka, aki látta, érti, megköszöni, és azt mondja, hogy meghatódott, sírt a végén.

Ám vannak olyanok, akik hitvitából azt mondják, hogy én nem hiszem el, sőt meg se nézem, de van róla kialakult véleményem. Ebben az esetben nem lehet egy racionális vagy észérveken alapuló vitát folytatni. Egy sajtóorgánum vette egyedül a fáradságot, hogy történészeket vagy szemtanúkat kérdezzem meg, és úgy vesse össze a filmmel. Ez egy tisztességes eljárás, ezekre a felvetésekre tudom azt mondani, hogy beszéljünk, vitázzunk róla, de aki csak bemondja, hogy nem hiszem el, hogy így történt, azzal nem tudok mit kezdeni.

− A MCC Feszt Megörökített múlt: Történelmi események megelevenítése a filmvásznon című pódiumbeszélgetésen azt mondta, most egy Puskás-filmen dolgozik. Mennyiben kihívás egy olyan személyről filmet készíteni, akiről szinte mindenkinek van egy kialakul képe, aki egy világsztár? Hogyan lehet mindenki Puskásának megfelelni? 

− Lajos Tamás producerrel készítjük elő épp a filmet, és ha sikerül az anyagi forrást megteremteni, akkor ez lehet az eddig legjobb alkotásom. Valóban minden magyar embernek van képzeltbeli Puskás- képe. Nekem az a feladatom, hogy megtaláljam abban a nagyon gazdag életútban azt az történet, amit érdemes elmesélni, amiből kiderül, hogy valójában ki volt ő. A rengeteg Puskás-legenda ellenére is egyfajta rejtőzködő figurának látom. Volt egy nagyon könnyen hozzáférhető énje, aki barátságos, mosolyog, mindenkivel haverkodik, ám volt egy páncél, ami alatt mélyén ott voltak az igazi érzései és gondolatai. 

A történet során olyan helyzetekbe kell őt hoznom, ahol föltárulhat a mély, föltárulhat az a bent őrzött lelki trezor. 

Akkor végezte jól az író a munkáját, ha a néző azzal jön ki a filmről, hogy a főszereplő lelkének legmélyére látott a filmben. 

Borítókép: Köbli Norbert egy Puskás-filmen dolgozik jelenleg (Forrás: Facebook/Köbli Norbert)