Felvezetését rögtön egy idézettel kezdte egy 1890 decemberében Edinburgh-ban megjelent cikkből: „Tekintve, hogy ténylegesen milyen nehéz friss ötleteket kiagyalni, bizonyosra vehető, hogy ennek az egész szenzációs dolognak hamarosan vége szakad.” A cikk írója a krimi műfajára gondolt, azonban a történelem szerencsére rácáfolt a kétkedőkre.
A beszélgetés első kérdése személyes volt: ki hogyan találkozott a műfajjal. Katona Ágnes elmondta, hogy édesapja ismertette meg vele, aki szerkesztőként és fordítóként dolgozott az Európa Kiadónál. Bartal Tamás szerint őt egy 12 éves korában történt rendőrségi incidens indította el ezen az úton, ahol is egy ártatlan gyerekcsíny miatt meglehetősen kényes szituációba keveredett. Bartusz-Dobosi László pedig a gyermekkori fantáziát megragadó kvázi szerepjátékokra vezeti vissza, ahol alkalomadtán 20-30 gyerek játszotta el az előzőleg olvasott történeteket.
Giczi András rövid történeti kitérőt tett, megemlítve azt, amiről ma már kevesen tudnak:
az 1800-as évek második felében báró Orczy Emma volt a legnagyobb név a világon, aki krimit írt, igaz, angolul publikált.
Elsőként arról beszéltek a meghívottak, hogy mi teszi a krimi műfaját annyira egyedivé, hogy továbbra sem lankad iránta az érdeklődés.
Katona Ágnes szerint ehhez hozzájárul, hogy mindenki szeret rejtvényt fejteni, ezenkívül pedig ez az egyik legkönnyebben formálható irodalmi műfaj. Példának Agatha Christie és a skandináv krimik stílusbeli távolságát hozta fel.
Bartal Tamás összekapcsolta a műfaj megjelenését a modern kori sajtó elterjedésével, hiszen az első bűnügyi történetek, amik hetekig-hónapokig lázban tartották az olvasók fantáziáját, igazi bűntények voltak.
Bartusz-Dobosi László kiemelte, hogy amíg egy szépirodalmi mű csupán befogadást igényel az olvasótól, addig a krimi gondolkodásra, elmejátékra készteti az embert. A beszélgetés során felmerült az is, hogy sokan, olvasók és irodalommal professzionális szinten foglalkozók is másodlagos műfajnak tartják. Ezzel azonban egyik résztvevő sem ért egyet, melyre Bartal Tamás a saját példáját hozta fel: ő mindig megírja a történet elejét és végét, és elmondta, hogy a kettő közötti területet logikusan megírni nagyon nehéz.
A moderátor feltette a kérdést, hogy mit kezdjünk azokkal a helyzetekkel, ahol a negatív szereplőt kedveljük meg, és ez mennyire fér bele a műfajba. Bartusz-Dobosi László szerint amíg a hangsúly a nyomozáson van, addig kriminek tekinthető a mű. Bartal Tamás véleménye szerint azért kedveljük az ilyen negatív szereplőket, mert mindannyiunknak van sötét oldala, és mindenki jobban jár, amíg ezt abban éljük ki, hogy ilyen könyveket olvasunk és ilyen sorozatokat nézünk.
Íróként pedig sokkal nagyobb kihívásnak tartja az ilyen karakterek megalkotását, mint a tipikus, az igazságért küzdő detektív figuráját.
A könyvkiadás technikai kérdéseit érintve előkerült az újrafordítás kérdése, melynek kapcsán mindenki egyetértett abban, hogy a szövegek megváltoztatása, esetleges átírása kifejezetten káros tendencia az elmúlt években. Zárókérdésként pedig felmerült, hogy a résztvevők mennyire tartják hasznosnak a könyvek filmes feldolgozását: Katona Ágnes véleménye szerint a sorozatfeldolgozások például Agatha Christie műveinek ártottak, mert egy sosem létező, habos-babos ’20-as, ’30-as éveket teremtettek a könyvek világából.
Bartusz-Dobosi László és Bartal Tamás szerint pedig ha nem szigorúan vett könyvfeldolgozásként, hanem önálló alkotásként tekintünk ezekre a művekre, akkor megvan a maguk helye, hiszen akár fel is kelthetik az érdeklődést egy-egy irodalmi mű iránt.
