Bajban vannak az ukránok: a főparancsnok az amerikaiaknak beszélt a súlyos helyzetről
Jelenleg az egész frontvonalon súlyos, nagy intenzitású harcok folynak – mondta az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
Jelenleg az egész frontvonalon súlyos, nagy intenzitású harcok folynak – mondta az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.

Egy hazai vállalatot szemeltek ki arra a célra, hogy robbanóanyagokat állítsanak elő, majd azt a háborús övezetben értékesítsék.

Kiderült, még meddig élvezhetjük a melengető napsugarakat.

Az ukrán elnök az Egyesült Királyságba érkezett, ahol találkozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel a Downing Streeten.

A délies széllel meleg levegő is érkezik, szerdán 25 fok is lehet.

Hullámzó időjárási front tart Magyarország felé.

Markáns hidegfront érkezik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok alatt marad.

A kelet-ukrajnai Harkiv megyében járt az ukrán elnök.

Az ukránok szerint a támadók nem kímélik a katonáikat, hullahegyeket hagynak maguk után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.