Az ukrán fegyveres erők az Oszkol folyó mentén vonulnak vissza Kupjanszknál – közölte a „Nyugat” csoport egyik tisztje.

Az ukrán fegyveres erők az Oszkol folyó mentén vonulnak vissza Kupjanszknál – közölte a „Nyugat” csoport egyik tisztje.

Megállás nélkül dolgozunk, a parancsoknak megfelelően, és figyelünk a katonáinkra. Az ellenség a folyó mentén visszavonul. Mi pedig teljesítjük a ránk bízott feladatot
– mondta a védelmi minisztérium által közzétett videóban. Hozzátette: a katonák a város nyugati részének megtisztításán dolgoznak. A harcok jelenleg a Prioszkolnaja utca környékén zajlanak, és a folyó menti erdősávban lévő ellenséges állásokat támadják – írja az Origo.
A századparancsnok szerint a csapatok akár húsz ukrán katonát is megöltek a falu nyugati részén – számolt be a Ria Novosztyi.
Október végére a „Nyugat” csoport elfoglalta az Oszkol folyó átkelőjét, és bekerítette a várost, ahol mintegy ötezer ukrán katona állomásozik.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az ukrán erők egységei kritikus helyzetbe kerültek: állításuk szerint a megadásukon kívül nincs más esélyük a túlélésre.
A közlemény szerint eközben Volodimir Zelenszkij vagy megpróbálja eltitkolni a fronton kialakult valós helyzetet, vagy teljesen elszakadt a realitásoktól. Az orosz katonák a tájékoztatás alapján rendszeresen meghiúsítják az ukrán kísérleteket, amelyek a bekerített egységek felmentésére irányulnak.
Borítókép: orosz–ukrán háború (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!