Ravatalánál vehetnek végső búcsút uralkodójuktól a britek
II. Erzsébet királynőt a windsori Szent György-kápolnában helyezik örök nyugalomra, ahol Fülöp herceg is nyugszik.
II. Erzsébet királynőt a windsori Szent György-kápolnában helyezik örök nyugalomra, ahol Fülöp herceg is nyugszik.

Az elhunyt királynő életútját az alázat, a munka és a kötelességtudat határozta meg.

György király 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az Egyesült Királyság trónját.

A királynő ügyvédje és a főügyész eredetileg azt szerette volna, ha Fülöp végakaratát 125 évre titkosítják.

A kiállításon több mint száz olyan tárgy szerepel, amely Edinburgh hercegének életéhez kötődik.

A fekete-fehér bélyegek az edinburghi herceget élete különböző szakaszaiban ábrázolják.

A mélyen vallásos királynőnek a vérében van a kötelességtudat. Szakértők szerint esze ágában sincs felbontani az Istennel kötött szövetséget.

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a szertartásra hivatalosan csak harminc embert hívtak meg.

Fülöp edinburgh-i herceg néhány hónap híján száz évet élt meg.

Állapotosan nem javasolták neki az utazást, de a barátai szerint nem akar a figyelem középpontjában lenni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem tud azonosulni a Tisza értékrendjével és politikai irányvonalával.

A friss adatok szerint négy szövetségi tartományban a szociális segélyben részesülők több mint fele nem német állampolgár.

A legtöbb helyen egy kis időre elköszönhetünk a napsütéstől.

A választásokhoz közeledve egyre többen állítják, visszatérhet az országos politika színpadára a főpolgármester.

Hazánk nagy diplomáciai sikert ért el Washingtonban, de hamar kiderült, ki kinek az oldalán áll.

Szabadságot akarnak, nem behívót.

Kolumbia fölfüggeszti az az Egyesült Államokkal folytatott hírszerzési együttműködést.

Családja mellett kellett maradnia, a kivárás mellett döntött.

Kik akarják? Brüsszel, Ukrajna és a Tisza párt.

Németországban most indult el a bírósági eljárás a 2024 decemberében, a magdeburgi karácsonyi vásáron történt halálos gázolás ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.