Neymar végre edzett a csapattal, újabb sérültek a braziloknál
Gabriel Jesus és Alex Telles az egyenes kieséses szakaszban állítólag már nem játszhat a világbajnokságon.
Gabriel Jesus és Alex Telles az egyenes kieséses szakaszban állítólag már nem játszhat a világbajnokságon.
Az argentinok fogadkoznak, egyértelmű favoritként is komolyan veszik a szombat esti nyolcaddöntőt.
A korábbi világválogatott magyar futballista eddig még nem fedezte fel a mezőnyben a közeljövő új sztárjait.
Ha a házigazda nem is hagyott mély nyomot, a rendező kontinens rekordot döntött Katarban.
A nemzetközi szövetség videót közölt arra, hogy Japán második gólja szabályos volt Spanyolország ellen.
A katari futball-vb kieséses szakaszának nyitányán először játszik tétmeccsen egymás ellen az Oranje és a Team USA.
A dél-amerikaiak fizikailag, majd szóban is nekimentek a játékvezetőknek, a VAR is pofont kapott.
Maradona nemzetközi futballistakarrierje az 1994-es doppingbotrány után csúfos véget ért.
A tervek szerint az idei az utolsó harminckét csapatos világbajnokság.
Ellopták a németektől a nemzeti csapatot, a nemzeti tizenegyet, a Nationalelfet. A német nemzeti büszkeség utolsó bástyáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.