– Cristiano Ronaldo mellett Lionel Messi a világbajnokság másik nagy, kiemelkedő egyénisége. Nagyon tiszteljük, ám szombat este ő is csak egy lesz a pályára lépő játékosok közül. Nagyon élesnek kell lennünk, figyelnünk kell rá, egy ember nem tudja őt megállítani – tette hozzá Harry Souttar.

Feszes menetrend, csak két nap pihenő
A foci-vb második nyolcaddöntője előtt az ausztrálokat elsősorban az foglalkoztatja, hogy a nagyon feszes menetrend miatt csupán két napjuk volt felkészülni az argentinok ellen.
– Nem vagyunk robotok, nekünk is jár pihenő. Embertelen a tempó, három kemény csoportmeccs után csupán két napunk maradt ráhangolódni az Argentína elleni mérkőzésre – fakadt ki Milos Degenek.
Lionel Scaloni, Argentína szövetségi kapitánya azzal vágott vissza, az ausztrálok csak ne panaszkodjanak, hiszen ők szerdán (közép-európai idő szerint) délután négytől játszottak Dániával, míg az ő csapata mérkőzése este nyolckor kezdődött Lengyelország ellen, tehát az ausztrálok többet pihenhettek.
– Hajnali négykor kerültünk ágyba, és két nap múlva újabb meccs következik. Megszakadunk, hogy versenyben maradjunk, nagyon kemény a világbajnokság. De hát ilyen a futball – jegyezte meg Scaloni. Majd igyekezett cáfolni azt a véleményt, hogy Argentínának könnyű dolga lesz Ausztrália ellen.
– A riválisunk nagyon kemény. Téved, aki azt gondolja, hogy Ausztrália ellen könnyű összecsapás vár ránk – jelentette ki a kapitányi tisztséget 2018 óta betöltő szakember. – Alkalmazkodnunk kell az ausztrálok játékstílusához, különösen védekezésben. Az ellenfelünknek megvannak a maga támadási sémái, amelyeken nem fog változtatni. Az utolsó csepp vérünket a pályán kell hagynunk ezen a mérkőzésen is.
Graham Arnold, az ausztrálok kapitánya nem kívánt belehelyezkedni az esélytelenség kényelmes és megtévesztő szerepébe.
– Nem vagyok tiszteletlen Argentínával szemben, de ez a meccs is tizenegy a tizenegy ellen. Ez is nagy csata, meg kell küzdenünk az ellenfelünkkel. A játékosaim jó fizikai állapotban vannak, mentálisan nagyon erősek, tele vannak energiával. Kimegyünk a pályára, harcolunk, és meglátjuk, mire megyünk – nyilatkozta eltökélten.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!