Az angolok erről a megoldásról hallani sem akarnak
Más stratégiát alkalmazhat a kezdőcsapata összeállításakor Gareth Southgate és Rob Page.
Más stratégiát alkalmazhat a kezdőcsapata összeállításakor Gareth Southgate és Rob Page.
A 2-0-s vereséggel nehéz helyzetbe került Uruguay a csoportkör utolsó fordulója előtt.
A német válogatott egyik legnagyobb sztárja egyértelművé tette a saját álláspontját a katari balhéról.
Cafu betenné az angol válogatott kezdőcsapatába Trent Alexander-Arnoldot, aki egykori önmagára emlékezteti.
Svájc ismét Szerbia ellen játszhat sorsdöntő meccset a világbajnokságon.
Lángol Európa szíve, pedig a BBC szakértője is megmondta, a belgákban nincsen tűz.
Paulo Bento a Ghána elleni mérkőzés lefújása után kapott piros lapot.
Beadások után jöttek a gólok, a H csoportból sem lesz kieső a második fordulóban.
A távol-keleti országban kissé más közvetítést élvezhetnek a rajongók, mint a világ többi részén.
Szerbia háromszor találta el a kaput, mindháromszor a hálóba is talált, mégsem tudott nyerni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Százaknak kellett bitón végezniük, tízezrekre várt börtön, kétszázezren hagyták el a hazát.
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A Magyar Péter által forgalmazott demagógiának van táptalaja a határon túl is.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.