Egy program, amely gyarapodást hozott Magyarországnak
Jól hasznosultak a lehívott európai uniós források.
Jól hasznosultak a lehívott európai uniós források.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a városban mintegy tízmilliárd forintból megvalósított új kongresszusi központ átadásán mondott beszédet.

A miniszter szerint e három alappontot kötik leginkább Magyarországhoz a külföldiek.

A pályázat célja a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása – hangsúlyozta Rákossy Balázs, a pénzügyi tárca államtitkára.
György László államtitkár kiemelte: a magyar tulajdonú vállalkozások eredményessége elengedhetetlen alapfeltétele a fenntartható gazdasági növekedésnek, a magyar családok tovább javuló életminőségének.
A program keretében a tervek szerint több mint ötven vállalkozás technológiai modernizációja valósulhat meg – közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára.
A Magyar Multi Program a jövő hónap első felében jelenhet meg, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint kiíró, még módosíthat a feltételeken.

A konstrukció keretében várhatóan 12 000 gyakornok foglalkoztatása valósul meg. A támogatási kérelmeket november 26. 10 órától lehet benyújtani.
A Közép-Dunántúli régióban elindult a fiatalok vállalkozóvá válását támogató Vállalkozz Velünk! projekt – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nem kérdés, hogy az amerikai elnök szereti a magyarokat.

Orbán Viktor szerint Európának a béke éri meg.

A folyamatosan változó pártkommunikáció próbára teszi a lapunknak nyilatkozó aktivisták lojalitását.

Erős hét, és még nincs vége.

Komoly figyelmeztetést kapott Volodimir Zelenszkij.

Peszkov szerint szomorú, de nem meglepő a döntés.

Egyre messzebbre nyúlnak a szálak.

Mutatjuk, kiket érint a módosítás, az Otthon start hitel igénylését is befolyásolhatja.

A Real Madrid korábbi sztárjának válogatottja is nagy bajban.

A Hestia-kultusz az ókori görög otthonok legbelsőbb terét, a megaront emelte szakrális központtá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.