Életjelet adott magáról az ipari termelés
Az év további részében várhatóan újra növekedési pályára áll az ágazat.
Az év további részében várhatóan újra növekedési pályára áll az ágazat.
Alacsonyabb növekedés mellett is a GDP 3 százaléka alatt tartható a hiány – jelentette ki a Költségvetési Tanács elnöke.
Nem várhatók drasztikus kiigazító intézkedések jövőre, miután a kormány módosítja a 2013-as költségvetésben meghatározott hiánycélt.
A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
A fogyasztói árak kissé csökkentek az előző hónaphoz képest, a GDP egy év alatt 1 százalékkal esett vissza.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a munkahelyvédelmi terv óriási előrelépés a magyar kis- és középvállalatok támogatásában.
Konzervatív módon, lényegében a legrosszabb forgatókönyvre készülve állította össze a kabinet a jövő évi költségvetést.
A görög bruttó hazai termék az idén az első negyedévben a korábban becsültnél nagyobb mértékben csökkent az egy évvel ezelőttihez képest.
Spanyolország idei GDP-arányos államadóssága jelentősen nő tavalyhoz képest és jóval felülmúlja az Európai Unió által javasolt szintet a 2012-re tervezett állampapír-kibocsátások hatására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Van, ahol helyenként 40 milliméter lezúduló esővel számolnak.
Tisza Party's VP admitted behind closed doors what he thinks about the country’s sovereignty.
Az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
A Fidesz táborában a jobboldal összetartása volt a fókusz.
Vajon mi történt a popikonnal?
Bátor nők siettek egy férfi segítségére.
Résen voltak a revizorok.
Túl lett pumpálva a lufi.
Vajon mi történt a popikonnal?
Bátor nők siettek egy férfi segítségére.
Résen voltak a revizorok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.