Gyurcsány megint csúcsra járatta a fenyegetőzést
A Fidesz-szavazók szégyelljék magukat – mondta Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő, majd Rákosi Mátyás kommunista diktátor szellemét idézte meg beszédében.
A Fidesz-szavazók szégyelljék magukat – mondta Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő, majd Rákosi Mátyás kommunista diktátor szellemét idézte meg beszédében.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc népszerűsége mélyponton van a Momentumhoz köthető kutatók szerint.

Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP nélkül nem lehet a demokratikus és jóléti fordulatot megcsinálni.

A szocialisták társelnöke szerint az MSZP-s átigazolások nem önként történnek Gyurcsányékhoz.

A legelutasítottabb politikus irányítja a globalista erők helyi lerakatát.

A DK elnöke az Altus Portfólió Kft. tulajdonosa, melyből havi bruttó egy–öt millió forintot vesz ki.

Az ellenzék MTVA-székházfesztiválján történtek miatt Varju pankrátorra kilencszázezer forint pénzbüntetést szabott ki a Fővárosi Törvényszék.

Összesen hatvan EP-képviselő lehet érintett a korrupciós ügyben, a belga rendőrség közel másfél millió eurót foglalt le a házkutatások során.

Az újbudai rendőrgyilkosság esete ismét bebizonyította: az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása óriási hiba volt a Gyurcsány-kormány részéről.

A Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán bárki nézheti majd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.