Nagy nevettetők
Már a DK TV vendégeinek névsora is derűs időtöltést ígért az elmúlt pénteken. Ezúttal Kálmán Olga, Vágó István, Gréczy Zsolt és Czeglédy Csaba gyanúsított haramia osztotta az észt.
Már a DK TV vendégeinek névsora is derűs időtöltést ígért az elmúlt pénteken. Ezúttal Kálmán Olga, Vágó István, Gréczy Zsolt és Czeglédy Csaba gyanúsított haramia osztotta az észt.

Donáth Anna ugyanakkor elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy megkülönböztethetővé tegye a Momentumot a többi ellenzéki párttól.

Brüsszel figyelmébe: az őszödi hazudozó verette össze az ellenzéket ebben az országban.

Görcsösen ragaszkodik az ellenzéki összefogás narratívájához a Demokratikus Koalíció elnöke.

Barkóczi Balázzsal, Gréczy Zsolttal és Rónai Sándorral erősít a DK új elnöksége.

Márki-Zay is évértékelőt tartott, az első hírek szerint grafikonokkal, háromperces körmondatokkal, sűrű bocinézéssel, hogy mindenkinek jó legyen.

A tavalyi választásokon alulmaradt miniszterelnök-jelölt bejelentette: május elején alakítja meg pártját, de ezenkívül Gyurcsányt is élesen támadta.

Egy baloldali domináns párt kialakítását sürgeti Molnár Csaba.

A DK EP-képviselője a Partizánnak adott interjúban elmondta, Gyurcsány Ferenc személye nem gátolja a pártot az érvényesülésben.

A Fidesz-szavazók szégyelljék magukat – mondta Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő, majd Rákosi Mátyás kommunista diktátor szellemét idézte meg beszédében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy igazi különlegesség is él a barlangokban.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.