Egykor még Hitlerhez hasonlította Gyurcsányt a DK-hoz átigazolt ex-jobbikos képviselő
Alighogy bejelentette Szilágyi Szabolcs a távozását a Jobbikból, máris beült a DK képviselői közé.
Alighogy bejelentette Szilágyi Szabolcs a távozását a Jobbikból, máris beült a DK képviselői közé.

A korrupciós ügy miatt a volt NBH-vezérnek, Galambos Lajosnak is börtönbe kellett mennie.

Dobrevék nem fogják föl, hogy nyílt árulásukat a magyarok sosem bocsátják meg.

Nehéz lesz a józanodás, mert a DK-elnököt egy fanatikus szekta erősíti a képzelgéseiben.

Nem csitul a baloldalon a DK-ba való átlépési hullám.

Elindulhat a Gyurcsány-párt saját tévécsatornája.

Hősünk most azzal állt elő, hogy az orbáni infláció miatt idén várhatóan el fog tűnni a karácsonyi hal az ünnepi asztalokról.

A KDNP frakcióvezető-helyettese arra kérte a DK elnökét, hogy ne vegye a szájára az egyházakat.

Kocsis Máté felidézte, hogy a titkosszolgálatokat is felkérték egy átfogó vizsgálat lefolytatására.

Újabb igazolás, most a Párbeszéd egyik alapítóját csábították át a Demokratikus Koalícióba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.