Átigazolási hullám kezdődhet a baloldalon
Gyurcsányék kettős tagsága egyértelműen az MSZP ellen irányul.
Gyurcsányék kettős tagsága egyértelműen az MSZP ellen irányul.

Kilépett a DK-ból annak egykori alelnöke, Nagy Huszein-Tibor személyi kultuszt emleget.

Gyurcsány Ferenc felesége megszabná, hogy mit lehet tőle kérdezni

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint csak az ő pártja tudja hatékony erővé szervezni az ellenzéket, más erre képtelen.

Ismét kimutatta, hogy mi a véleménye a magyarokról.

Miért nem próbál a baloldal érveket felsorakoztatni a durva vádak és a rágalmak helyett?

A kihívó önéletrajzából hiányzik egy igen jelentős, az interneten elérhető fejezet, amelyre vélhetően többen emlékeznek.

Létezik egy megríkatni akaró, dalnokká sminkelt, magasröptű Gyurcsány Ferenc is.

A párt adománygyűjtéséről már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is tájékozódik.

Gyurcsány Ferenc személyesen kezdeményezett politikai vitanapot az oktatásról, miközben egyetlen DK-s képviselő sem volt a Parlamentben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.