A politikusnővel kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy tagja a European Council on Foreign Relations nevű lobbiszervezetnek, melynek fő finanszírozója a Soros György által alapított Open Society Foundations. A nyílt társadalom hálózatába tartozó szervezet magyar tagjai között megtaláljuk mások mellett Bajnai Gordont és Korányi Dávidot is.
A letartóztatottak között van az alelnök asszony élettársa, az olasz Francesco Giorgi is, aki egyben egy belga szocialista EP-képviselő, Marie Arena asszisztense, illetve a Fight Impunity nevű civil szervezet alapítója, amely fő küldetésének „az elszámoltathatóságért mint a nemzetközi igazságszolgáltatás alappilléréért” folytatott harcot tekinti. Az már biztos, hogy Giorgi egészen közeli tapasztalatokat szerezhet az elszámoltatásról a korrupciós botrány következtében a szervezet elnökével, Pier Antonio Panzerivel, annak feleségével és lányával együtt pénteki őrizetbevételük óta. Letartóztatták egy másik civil szervezet, a No Peace Without Justice igazgatóját, Niccolo Figa-Talamancát is. Az általa vezetett társaság azt állítja magáról, hogy az igazságszolgáltatás, az emberi jogok és a demokrácia hirdetése érdekében lép fel Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Milyen szép célok, és milyen ocsmány valóság!
A két említett civil szervezetben ugyanakkor nemcsak a jóemberkedő szólamok és a korrupt gyakorlat közös, hanem az is, hogy fontos szerepet tölt be bennük az olasz liberális politikus, Emma Bonino, a nyílt társadalom hálózatának egyik vezető szereplője, Soros György alapítványa igazgatótanácsának tagja.
Bonino pártjait a választási kampányok során rendszeresen támogatja Soros György, sőt maga a politikusnő azért is kapott pénzt 2018-ban patrónusától, hogy elősegítse a bevándorlók helyzetének javítását Olaszországban.
Nekünk magyaroknak ez az ügy teljes mintázatában fájdalmasan ismerős. A születése óta a nemzetköziséget mint értéket hirdető baloldal nálunk is újra és újra külföldön találja meg igazodási pontjait. Ez habitusának központi eleme, és a fennen hirdetett értékek rongyaiba történelmünk során számtalan alkalommal öltöztetett fel idegen érdekeket. Az orientációs kényszer hol kelet, hol nyugat felé fordította a kommunisták és mai utódaik tekintetét, akiknek valójában nem értékeik vannak, csupán áruk. Aki megfizeti őket, az megrendelheti a nótát is, ők pedig – képességeik szerint – eljátsszák.
Ma sem kell sokat gondolkodnunk, hogy eszünkbe jussanak olyan magyarországi politikusok, akik némi külföldi pénzért cserébe eladták a véleményüket. A hazai baloldal hárommilliárd forintért képes volt – a magyar emberek nyilvánvaló akaratával szemben is – háborúpárti álláspontot felvenni a szomszédban dúló konfliktus kezdetekor. Finanszírozóik akaratának megfelelően akár magyar katonákat is hajlandók lettek volna a frontvonalra küldeni, és készek voltak arra is, hogy átadják a hazánk védelmére hivatott fegyvereket is.
„Adományozóik” célja az volt, hogy hatalomba juttassák őket, és így minden, hazánkat érintő céljukat megvalósíthassák. Ez ugyan nem sikerült, de úgy tűnik, hogy az ellenzék továbbra is úgy táncol, ahogy megbízói fütyülnek. Zokszó nélkül, sőt harcosan kiállnak Brüsszel elhibázott szankciós politikája mellett is, függetlenül attól, hogy mit diktál a nemzeti érdek. Miközben nyilvánvalóan kiárusították nézeteiket, naponta szajkózzák azokat a mondvacsinált, korrupcióról szóló vádjaikat, melyeket felhasználva saját országukat is készek lettek volna megfosztani a neki járó uniós forrásoktól.
Az ő szavaikat visszhangozzák az olyan civilnek nevezett szervezetek és magukat függetlennek hazudó, de valójában álhírgyárként működő médiumok, melyek rendre ugyanattól a globalista körtől kapják anyagi forrásaikat, és ezáltal ugyanannak a hatalmi körnek a befolyása alá esnek. Megkapnak pénzt, paripát, fegyvert vagy éppen képzést és mondanivalót, majd úgy tesznek eleget a megrendelésnek, hogy minden második mondatukban újságírói etikáról és szabad sajtóról írnak.
A guruló dollárok néven elhíresült botrány még gyakorlati megvalósításában is figyelemre méltó hasonlóságot mutat a brüsszeli esettel. Itt is szerepet kapott egy olyan NGO, az Action for Democracy, amely a demokrácia, a szabadság és a kultúraváltás hangzatos lózungjait tűzte zászlóira, de valójában csupán azt a rosszul leplezett célt szolgálta, hogy becsatornázza a tengerentúlról érkező júdáspénzt, és eligazítást adjon annak felhasználására nézvést.
