Közel tíz éve történt. A Malév Magyarország légi fuvarozó vállalata, nemzeti légitársasága volt 1946 és 2012 között. A vállalat rossz gazdasági helyzetéhez vezető okokat összegző Fehér könyv című dokumentumot 2011. decemberben mutatta be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Azzal a céllal készítették el, hogy abban részletesen bemutassák, miként jutott el a Malév az akkori súlyos helyzetébe, és hogy megnevezzék a felelősöket, egyben közelebb vezetve a hatékony megoldáshoz.
A Malév-cégcsoport 2600 munkavállalót foglalkoztatott, és összesen ötszáz hazai vállalkozással volt rendszeres szerződéses kapcsolata. A központi költségvetés bevételeihez – közvetlen és közvetett módon – évi körülbelül hetvenmilliárd forinttal járult hozzá, ezért nemzetgazdaságilag is indokoltnak tűnt 2012-ben a kormánynak, hogy a továbbiakban is működjön nemzeti légitársaság.
A Fehér könyv tanulságai alapján egyértelmű, hogy az elhibázott privatizáció és reprivatizáció nyomán előnytelen, visszás szerződések és hitelek terhelték a Malévot. Ez az igen kedvezőtlen helyzet hosszú ideje állt fenn, és belőle haszon, gazdasági nyereség régóta nem származhatott. A vállalat privatizációja során a vevő nem tett bele pénzt és nem is kívánta kockáztatni a saját tőkéjét, ugyanakkor minden visszafizetéssel kapcsolatos kötelezettséget visszaterhelt a Malévra.
A privatizációs szerződés nem volt megfelelően átgondolt, a vevő szükséges átvilágítása nem történt meg, így azt sem tisztázták, hogy egyáltalán képes lesz-e megvalósítani a feladatokat, van-e hihetően megalapozott, szakmailag elfogadható üzleti terve, amely később a vállalásokat realisztikussá tehette volna. A dokumentum szerint az sem volt világos, hogy ezeket a szempontokat megfelelően értékelték-e a pályázat megítélésekor, illetőleg a privatizációs döntés meghozatalakor.
Problémaként vetődött fel a 2012. május 16-i parlamenti vizsgálóbizottsági ülés jegyzőkönyve alapján az is, hogy az eredetileg megajánlott vételáron (mindössze kétszázmillió forinton) felül voltak tőkeemelési részek is a privatizációs szerződésben, amelyből előbb megtörténhetett egy húszmillió eurós emelés (mivel volt zárás), és később kiderült, hogy egy harmincmillió eurós tőkeemelést is megcsináltak, de ezt már hitelből tette a tulajdonos.
2007–2008 környékén – erős politikai hátszéllel – már számos érintett szereplő előtt nyilvánvaló volt, hogy a kilencvenes évek privatizációja során a magánosítás úgy zajlott le, hogy az akkori állami tulajdonra pályázó cég tulajdonosa vállalta a magyar államháztartásba befizetni a hétszázmillió forintos vételárat, melyet egy banktól ő vagy az ő cége vehetett fel.
