A NATO-főtitkár elmondta, mikor számít Oroszország támadására
Szijjártó Péter már jó előre figyelmeztetett.
Szijjártó Péter már jó előre figyelmeztetett.

A védelmi miniszter szerint „potenciálisan támadó szándék előjeleként értékelhetők” a történtek.

A magyar haderő megmutatta, hogy készen áll minden kihívásra.

A szövetség már készen áll.

A miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy videós összefoglalót.

Nagyobb forgalomra kell számítani az autópályákon, vasúton és a levegőben is.

A pilóták egy kilométerre az országúttól landoltak vele.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a rendszerváltás óta ez a legnagyobb szabású katonai gyakorlat, amelyen megmutatkozik a magyar emberek biztonságának garanciája.

Moszkva teszteli a Nyugatot?

Az elnök megtekintett egy fegyver- és haditechnikai kiállítást is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.

A kafetériarendszer hozzájárulhat a pénzügyi biztonsághoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.