Édesapja elárulta klasszisunk titkát, így már érthető az első keserűsége
Kiderült, a 80 méteren először túljutott kalapácsvetőnk, Halász Bence miért bosszankodott a vb-döntő után.
Kiderült, a 80 méteren először túljutott kalapácsvetőnk, Halász Bence miért bosszankodott a vb-döntő után.
A magyar kalapácsvető világbajnoki döntőben dobott életében először nyolcvan méter fölött.
A magyar kalapácsvetőt poggyásza elvesztése sem zavarta meg, bejutott a világbajnokság döntőjébe.
Két magyar sportoló vesz részt a ma rajtoló világbajnokságon.
Halász Bence a vb előtt: Sikeres felkészülés és kiegyensúlyozott versenysorozat áll mögöttem.
Péntektől vasárnapig a Lantos Mihály Sportközpontban rendezik meg az atléták 127. országos bajnokságát.
Armand Duplantist megtréfálta egy törülköző, de végül ismét hat méter fölé jutott.
„A javítás és a bizonyítás szándéka is forr bennem, az elmúlt évben történteket sürgősen feledtetnem kell.”
Halász Bence nem ünnepi ebédet fogyasztott és pezsgőzött a 24. születésnapján az olimpiai faluban.
Nem titkolt cél, hogy a stafétabot országos turnéra induljon az online térben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.