A gázai háború lezárásáért és a túszok elengedéséért tüntettek + videó
Harmincnyolc tüntetőt állított elő a rendőrség.
Harmincnyolc tüntetőt állított elő a rendőrség.

A férfi az IDF adatai szerint 2013 óta volt a Hamász tagja.

Ausztrália bejelentette, hogy szeptemberben tervezi elismerni a palesztin államot, követve az Egyesült Királyság, Franciaország és Kanada hasonló lépéseit.

Izrael nem kívánja megszállni Gázát a kiterjesztett katonai művelettel, hanem meg akarja szabadítani a Hamásztól – mondta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Az amerikai külügyminiszter szerint a francia elnök felelős a tárgyalások megszakadásáért.

Az izraeli hatóságok ismeretei szerint ötven túsz van még a Hamász fogságában.

A Gázai övezet egészét ellenőrzés alá akarja vonni.

A Hamászt éltető Kneecap-film vetítését tervezték a szociáldemokraták.

A világ hallgat, a Hamász hazudik – mondta.

Új fázisába lép az izraeli–gázai konfliktus.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Veszélyes pillanatban vagyunk, az elkövetkezendő néhány napban dől el, hogy közelebb kerülünk-e a háborúhoz, vagy lecsavarják annak lángját – fogalmazott Orbán Viktor.

Nem szabad a románok érzékenységét bántani.

Vádat emeltek ellene gyermekprostitúció miatt.

Magyar Péter pedig csupán felhasznált báb.

Az európai emberek zsebében turkál Kijev.

Újabb részletek derültek ki.

Németországban a fiatalok újabb frontot nyitottak a kormány ellen.

Az első három helyezettet mindössze tizenhat századmásodperc választotta el a szezonzáró első szabadedzésén.

Az első magyar regény első kiadása, egy Einstein- és egy Horthy-relikvia kis kalapács alá kerül a Hereditasnál.

Döbbenetes képsorok Budapestről: nemcsak a balesetet, hanem az utána történteket is felvette a sisakkamera.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.