Szeredai kocsmatúra – a szabályt erősítő kivételek
A legigényesebb egység, ahol megihatunk egy pohár jó bort barátságos környezetben, a Petőfi Kávéház.
A legigényesebb egység, ahol megihatunk egy pohár jó bort barátságos környezetben, a Petőfi Kávéház.
Barabás László tizedik néprajzi tematikájú könyve a Sóvidék, helyi, népies, kevésbé ismert nevén Szikonyország néprajzi monográfiája.
Sólyom Andrea szociológust, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának adjunktusát kérdeztük a székelyföldi helyzetről.
Azért szabtak ki bírságot, mert a március 15-i ünnep tiszteletére kitűzött magyar lobogók mellé nem helyeztek ki román zászlókat is.
Ion Proca korábban pedagógusként is dolgozott, majd tíz évig a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot vezette, és a magánszférában is vállalt munkát.
Ion Marcel Vela azután jelentette be, hogy elindítja Jean-Adrian Andrei leváltásának procedúráját, hogy a prefektus egy medvegázolás után nem tette meg a szükséges intézkedéseket.
Több száz, Székelyföld különböző térségeiből összesereglett tüntető követelte kedden Hargita megye prefektusának lemondását Csíkszeredában azon a demonstráción, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hirdetett meg az úzvölgyi katonatemető körüli botrány
Borboly Csaba szerint a román hatóságok ezzel a mostani lépéssel újfent bizonyították, hogy csak akkor járnak el gyorsan és határozottan, ha etnikai kisebbséggel szemben akarnak fellépni.
Havazik Hargita megye hegyvidékén, ahol hétfő reggel óta jelentős hóréteg rakódott le – írja az Agerpres hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Otthon start program hitele és a piaci hitel törlesztője közötti különbségek hatalmasak.
Viktor Orban voiced his support for Milorad Dodik.
Edzett, míg más aludt – megható videón Kathi Béla elszántsága.
Kambodzsa Donald Trump amerikai elnököt jelöli majd a Nobel-békedíjra, miután segített az országnak tűzszüneti megállapodást kötni a Thaifölddel való határkonfliktus lezárása érdekében.
Figyelmeztetett az Útinform, hatalmas forgalom várható.
A szerb klasszis jó barátja, Arina Szabalenka párjával vág bele a nagy kalandba.
A papírforma szombaton a McLaren fölényét jelzi, de vasárnap minden változhat a Hungaroringen.
Figyelmeztetett az Útinform, hatalmas forgalom várható.
A szerb klasszis jó barátja, Arina Szabalenka párjával vág bele a nagy kalandba.
A papírforma szombaton a McLaren fölényét jelzi, de vasárnap minden változhat a Hungaroringen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.