Csíkszereda Hargita megye központja, közel negyvenezres lélekszámú város, lakosságának elsöprő többsége, bő nyolcvan százaléka ma is magyar. A magyarság lelki térképén a város a Csíksomlyói búcsú révén van jelen elsősorban, mely évente százezreknek adja meg a nemzeti összetartozás talán legintenzívebb élményét. Nem véletlen, hogy a magyar nemzeti érzés és gondolkodás esküdt ellenségei előszeretettel pocskondiázzák, volt, aki „franchise-rendszerben működő vándorcirkusznak” nevezte, volt, aki „a gyűlölet és tudatlanság fesztiváljának”, egyikük nevével sem szennyezem be ezt a felületet, aki kíváncsi kilétükre, a legnagyobb webes kereső segítségével hamar beazonosíthatja őket.
Csíkszereda egyike azoknak a településeknek, melyeknek központját tönkretette a román kommunista vezetés, de a külkerületek és a város vendéglátásának ütőere, a Petőfi utca sokat megőrzött a város hajdani hangulatából. Szeredai kocsmatúránkat hadd kezdjük egy megszűnt egységgel, mely előtt lehetetlen nem tisztelegni, ha a helyi ivókról beszélünk.
A Tilos fogalom volt, igazi kulturális centrum, mely otthont adott könyvbemutatóknak, koncerteknek, a város értelmiségének állandó találkozási fórumaként működött. Hiteles történetek, anekdoták sora forog ma is közszájon, kedvencem egy beugró csapos kommunikációs bravúrja a kilencvenes évekből, aki úgy tudta lecsendesíteni az egyik törzsvendéget, aki a Hamvas Béla által magasabb rendű józanságnak nevezett mámor állapotában nekiállt módszeresen törni a borospoharakat, hogy szép szóval, türelmesen meggyőzte arról, hogy ha így folytatja, másnap nem lesz miből igyon.
A hely Facebook-oldalán a legfrissebb bejegyzés 2015-ös, jómagam utoljára 2013 késő őszén jártam ott, egyik legkedvesebb barátom, György Attila jeles csángó író volt már a házigazda, abban az évben megjelent könyveimet mutattam be nála.
De mégsem ez volt a legemlékezetesebb Tilos-beli látogatásom, annak ellenére sem, hogy ebben a korszakban már prémium magyar borokat, többek között Tiffán Zsolt remekbe szabott nedűit lehetett itt kortyolgatni, hanem egy 1993-as élmény, amikor Szőcs Géza, Mircea Dinescu, valamint az egyik kocsmaalapító, Csutak István tartottak a két kiemelkedő költő-ellenálló műveiből előadóestet. Füstérzékeny vagyok, akkoriban szeletelni lehetett a Tilosban a füstöt, de ezen az estén az sem számított.
