Egyre kezelhetetlenebb a helyzet: e-rollerek okozzák a közúti balesetek négy százalékát
Különösen veszélyeztetettek a gyermekek és az ittasan, gyorsan közlekedők.
Különösen veszélyeztetettek a gyermekek és az ittasan, gyorsan közlekedők.
Az eszköz nagyban segíti a tüdőbeteg gyerekek gyógyítását.
Elsőként egy kétéves gyermek kapta meg az úgynevezett immunglobulinpótló infúziót.
Színházi előadás született az egyik legnépszerűbb magyar mesekönyvből.
A kórház 2018-ban indította el műtüdőprogramját, orvosaik, ápolóik speciális tudást szereztek külföldön.
Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában.
Mintegy kétmilliárd forint állami támogatásból megújul a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet.
Rendeződni látszik a szülők elhelyezése a gyermekük mellett a kórházban, ami körül hetek óta folyik a vita. Több, szülőkből álló civil csoport ágyakat adományozott az intézményeknek, ahol pedig azok például betegbiztonsági szempontból nem feleltek meg, od
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.