Zelenszkijnek saját elnökségét kell megmentenie
Megingott a bizalom.
Megingott a bizalom.
A Nyugat „a XXI. században nem engedheti meg, hogy egy ország megszálljon és gyarmatosítson egy másik nemzetet”.
Az elemző rámutatott, hogy egy ország vezetésére ácsingózó pártvezértől elvárt, hogy tájékozott legyen.
Reméljük, a Tisza-hívők már érzik a nagy átverés keserű gombócát a torkukban.
A Tisza Párt elnöke az árvízi védekezéssel kapcsolatos kérdéseket is kizárólag a kormány támadására használja föl.
A Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója szerint a közvélemény-kutatások is jelzik, hogy visszatetszést keltenek a Tisza Párt elnökének ügyei.
A Biden-adminisztráció utálja, ha kérdéseket kap. Már nem számít hitelesnek a Fehér Ház a saját lakájmédiájuk szemében sem.
„A baloldali politikusok nem a magyar érdeket, hanem az európai és az amerikai érdekeket szolgálják” – fogalmazott Fricz Tamás Az igazság órájában.
Ma már a hiteles ember a fontos, nem az ideológia – avagy: mi dönt április 3-án?
Bár a világ tetszését egyöntetűen elnyerte a december 31-én bemutatott videó, mostanra kiderült, a kínai nagyvárosban valójában már napokkal korábban felvették a futurisztikus műsort.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tanároknak perköltséget is kell fizetniük, és felülvizsgálatnak nincs helye.
„Hogyan vegyük komolyan a Tiszát, ha még egy konferenciát sem tudnak megszervezni?” – tette fel a kérdést az egészségügyi államtitkár.
Biztonságban van a rezsicsökkentés a nemzeti kormány alatt.
A szervezet indult a civil pályázaton is, ott is nyertek egymillió forintot.
Amennyiben a főpolgármester nem képes lepucolni onnan – mondta a budapesti Fidesz elnöke.
Száznyolc éves korában, álmában hunyt el.
Egyet pedig kórházba szállítottak.
Amennyiben a főpolgármester nem képes lepucolni onnan – mondta a budapesti Fidesz elnöke.
Száznyolc éves korában, álmában hunyt el.
Egyet pedig kórházba szállítottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.