„A lakásom, mind az irodánk és minden gépjárművünk be van technikázva már hónapok óta. Én ezt önöknek most nem tudom bebizonyítani, úgyhogy innen is felkérem a hatóságokat, felkérem Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a lehető legrövidebb időn belül intézkedjen és küldjön ki ide hozzáértő szakembereket”.

Egy kezdő pszichológus is leveszi a gyermekes és szánalmas próbálkozást, amint Magyar Péter a legvállalhatatlanabb mondatait örök mumusára, Rogán Antalra és az egymilliárdos mesterséges intelligenciára fogja. Valójában semmi kétség afelől, hogy ezek felvételek valósak, koherensek, számos kereszthivatkozás révén igazolhatók, és lesújtó képet festenek a főszereplőről.

Magyar Péter, ez a még rosszabb kiadású messiás, nemcsak beteges, még Márki-­Zayénál is durvább paranoiájáról adott látleletet, de bemutatkozott úgy is mint ember. Pontosabban véve: rongyember. Aki a pöcegödör legaljáról ígér megváltást a csalódott, elégedetlenkedő tömegeknek.

Magyar Péter nemcsak alpári stílusban beszél még azokról is, akik elemi szövetségesei a nagy kormánybuktató projektben, hanem általában egy alpári, gyönge alak, egy komplexusokkal terhelt, beteges hazudozó, akit egyedül a fényűző élet reménye és a bosszúvágy hajt, akinek nincsenek barátai, nincsenek szent ügyei, sem hitvallása és persze becsülete. Pont olyan ócska, a gyengébbel agresszív, az erősebb előtt alázkodó alak, mint amilyennek legelőször tűnt, Varga Judit emlékezetes Frizbi-interjújából.

A messiás itt áll meztelenül előttünk, és tényleg csak az a kérdés: milyen mélyre hatol el az igazság? Érzik-e már a Tisza-hívők a keserűséget, a szorítást a mellkasukban, hogy valami nagy átverés áldozatai? Hiszen csak rákattintanak azokra a hanganyagokra, és csak elgondolkodnak „a büdösek és agyhalottak”, hogy Magyar Péter tervében ők csupán a hasznos idióták. És elgondolkodnak az amúgy is roskadozó háttérhatalom berkeiben is: tényleg ebbe a szánalmas csődtömegbe invesztálunk, tényleg ő fogja elzavarni Orbán Viktort?

A napokban a Székelyföldön jártam barátaim­mal, barátoknál. A tömbmagyar vidék legszélén, Hargita megye utolsó falvában most az a fő törekvés, hogy sikerüljön felújítani az igencsak leromlott, csodaszép, műemlék unitárius templomot. Csak a tervek és a bukaresti pályázat összeállítása 25 ezer euróba kerül, ez az első, nagy feladat, amihez a közbirtokosság és az egyház is hozzáteszi a magáét, és talán a Bethlen Gábor-alap is segítene a nemes feladatban. Ez például egy valódi közügy. S ilyen közügyeket visznek a közösségek elkötelezett vezetői szerte a Kárpát-medencében. Ez volna egy politikus feladata, kicsiben és nagyban, kormányoldalon és ellenzékben is.

Hol áll ehhez képest a rongyember, Magyar Péter? Mit tudna ő hozzátenni a nemzet ügyeihez?

A hangfelvételek másik tanulsága ugyanis az, hogy Magyar Péter hozzá hasonlókkal vette körbe magát: a Tisza Párt úgymond vezérkara a Kisváros című, felejtendő szappanopera bűnözői körének karaktervilágát adja. Ez a magukról többet gondoló, de a pitiáner seftelésen kívül nem sokhoz értő örök sértődöttek, munkakerülők, bájgúnárok gyülevész alakulata.

Sokan hisszük és valljuk, hogy a 2010-es nagy fordulat, az új alaptörvényünk és a nemzeti együttműködés rendszerének kialakítása egy olyan új korszakot hozott Magyarország életében, amiből nem lehet csak úgy visszafordulni múltba. Hogy ha változik is a politikai széljárás, a nemzeti létünk nagy vívmányait, a szabadságharcos mentalitást és a magyar összetartozás eszményét nem lehet csak úgy kihajítani a kukába. Hogy olcsó kérők és piti szélhámosok nem férhetnek többé a kormányrúd közelébe! Most mégis, megint egy szánalmas rongyember az ellenzék vezetője.

Magyarország ennél tényleg sokkal-sokkal többet érdemel. Reméljük, kedves tiszások, ezt előbb-utóbb ti is belátjátok, és közeleg már Magyar Péter Waterlooja, a kongó műjégpálya és a csalódott motyogás.