Németh András vesztésre áll a csatárversenyben a Puskás Akadémiánál, Hornyák Zsolt sem bízik benne
Nyáron három új támadó is érkezett a felcsútiakhoz, ugyanakkor a Németországból hazatérő Németh Andrásnak nagyon nehezen indult az új idény
Nyáron három új támadó is érkezett a felcsútiakhoz, ugyanakkor a Németországból hazatérő Németh Andrásnak nagyon nehezen indult az új idény

A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.

Az edző szerint a játékvezetői testület éppen azt tanította, hogy ilyenért nem jár büntető, vasárnap mégis befújták.

A magyar futball egyik legnagyobb tehetsége 2029-ig írt alá a Puskás Akadémia együtteséhez.

A Puskás Akadémia vezetőedzője Dárdai gyönyörű góljának örülhetett, utána viszont kellemetlen helyzetbe került a 200. NB I-es meccsén.

Hornyák Zsolt szerint a legnehezebb ellenfelet kapták, Nagy Zsolt szerint a kiállítás mindent eldöntött.

A 22 éves játékos 2023. február 11-e óta nem lőtt gólt, most viszont rögtön duplázott.

A DVTK edzője karrierje legnehezebb hetén van túl, a felcsúti szurkolók már a meccs előtt sem hittek a bajnoki címben.

A Puskás Akadémia DVTK elleni 4-3-as siker is kevés volt az aranyérem megszerzéséhez.

Szabó István elárulta, miért maradt benn az NB I-ben a Nyíregyháza.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A program Brüsszel háborús terveit finanszírozná.

Nagy bravúr volt!

Egyre több információ utal arra, hogy a Tisza Párt körül olyan ukrán üzleti és civil kapcsolatok jelentek meg, amelyek Ruszin-Szendi Romulusz rokonához és nemzetközi érdekkörökhöz köthetők.

Mindmáig sok rágalom, hazugság jelenik meg a püspökről.

Új drónelhárító egység jön létre.

A diplomáciai térben egyszerre zajlanak moszkvai és európai egyeztetések, miközben a fronthelyzet továbbra is feszült.

Az Európai Unió megállapodást kötött.

Az angol sajtóban ismét a Fradi húszéves középpályásának nevét lehet olvasni.

Vicces Facebook-bejegyzésnek indult, aztán valami egészen más lett belőle.

Az e heti telihold más lesz, mint a többi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.