Megindult lefelé az infláció
Az élelmiszerárak alakulása lassította az üzemanyagárak inflációcsökkentő-hatását, ami viszont a koronavírus és a szaúdi-orosz olajkonfliktus miatt folytatódik. A járvány viszont az ellátási fennakadások miatt rövid távon árfelhajtó lehet az iparban és az
A Reuters szerint az eseménysorozat címe az lesz, hogy ECB listens, azaz az EKB figyel rád/önre, pontosabban a hallgatóság véleményére.
A Háttérkép témái csütörtök este az infláció és a kisebbségi ügyek voltak. Bayer Zsolt műsorvezető ismét Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal beszélgetett.
Tavaly decemberre a novemberi 5,2 százalékosról 0,6 százalékponttal 4,6 százalékosra mérséklődött a mezőgazdasági felvásárlási árak éves emelkedése, annak ellenére is, hogy a sertések felvásárlási ára 49,5 százalékkal magasabbra szökött – derül ki a Közpo
A környező országokban hasonló folyamatok játszódtak le: magasabb volt az infláció. Ez nem meglepő, hiszen mind az üzemanyag, mind pedig az élelmiszer árának alakulását globális tényezők befolyásolják.
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtöki nyilatkozatával meg is tette azt az első szóbeli intervenciós lépést, amit már oly régen várt a piac, jelezve, hogy a jegybank célja változott.
Az infláció év eleji megugrása felveti, miként reagál a jegybank monetáris politikája arra, hogy a fogyasztói árak éves emelkedése messze meghaladta az MNB inflációs célsávjának tetejét, és a maginfláció is elérte azt.
A fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak legutóbb 2012. decemberben emelkedtek az idén januárinál nagyobb mértékben, akko
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben - mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.