Eurostar néven egyesülnek az európai szupervasutak
Csaknem csődbe ment a brexit miatt, ám a Párizst és Londont a tenger alatti folyosón összekötő Eurostar működése új lendületet vehet: öt ország 200 milliós piacát szolgálja majd
Csaknem csődbe ment a brexit miatt, ám a Párizst és Londont a tenger alatti folyosón összekötő Eurostar működése új lendületet vehet: öt ország 200 milliós piacát szolgálja majd

Egy jó ülés nemcsak az ütközéskor véd meg, de segít, hogy rövidebb fékúttal elkerüljük a karambolt

Az egymilliárd eurós, 1300 vasúti kocsiról szóló szállítási szerződés jelentős részét a Budapest melletti gyártelepen teljesítik.

Néhány év alatt csaknem egymillió elektromos gépkocsit kíván piacra dobni a kínai telefonóriás.

Minden idők legfurcsább autókiállítása zajlott Münchenben. Szinte több volt a kétkerekű mint a négykerekű

Ha Malajziában erősödik a pandémia, Európától Amerikáig munka nélkül maradnak a szerelősorok

Az európai autóipar krízishelyzetét mutatja, hogy egy hónapban több Dacia kisautót vettek, mint VW Golfot.

A globális csiphiány a félvezetők árának emelkedéséhez vezet a hazánkban is gyárat üzemeltető cég szerint.

Kétségbe vonja az elektromos meghajtásra való áttérés értelmét, ha nem lehet hatékonyan megtakarítani vele a szén-dioxid-kibocsátást – közölte a tekintélyes elemzőközpont.

Az eddig nem túl sikeres Opelt mint prémium elektromos autót árulja Kínában a Stellantis csoport.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.