Oroszország visszavonja csapatait az ukrán határ mellől
Nógrádi György: A Krímet nem adják vissza az oroszok, ezt a nyugati politikusok is tudomásul veszik.
Nógrádi György: A Krímet nem adják vissza az oroszok, ezt a nyugati politikusok is tudomásul veszik.

Vajon fordulóponthoz érkeztünk a nemzetközi klímadiplomáciában, vagy csak a kötelező köröket letudó eseményről van szó?

Az orosz elnök figyelmeztetést küldött a Nyugatnak. Az ukrán államfő találkozót javasolt.

Az Európai Unió 55 százalékos kibocsátáscsökkentésről tett bejelentést a csütörtöki esemény előtt.

Akár negyven évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat Derek Chauvin. Történelmi fordulatot emlegetnek.

A héten Biden virtuális klímacsúcsot tart. A klímaipar – élén Kaliforniával, ahol Biden 11 millió szavazatot kapott – a Trump-évek után ki van éhezve a megrendelésekre.

A leköszönt elnök szerint hamarabb is ki tudnak vonulni az amerikai csapatok Afganisztánból.

Újabb amerikai szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben az Egyesült Államok.

Kínának ebben az évben gyakorlatilag le kellene állítania a széntüzelésű erőműveinek nagy részét, hogy teljesítse klímacéljait.

Joe Biden szankciókat vezetett be Moszkva ellen és orosz diplomatákat is kiutasított az országból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.