Egyesült Államok – A tizenegymillió törvénytelen bevándorló fele mexikói
A bevándorlásnak köszönhetően egyre nő az USA jelenleg 334 milliós lélekszáma.
A bevándorlásnak köszönhetően egyre nő az USA jelenleg 334 milliós lélekszáma.

Az amerikai elnök fia is hozzáférhetett a törvénytelenül tárolt bizalmas iratokhoz.

Az amerikai elnök egyben nagyra értékelte a japán védelmi kiadások „történelmi” növelését is.

A Kubában található amerikai fogolytábor felszámolása évről évre felmerül, ám valós politikai akarat nincs mögötte.

Újabb dokumentumokra bukkantak, amelyeket Bidennek az országos levéltárba kellett volna küldenie.

Egyre kínosabb az ügy az elnök számára, aki éppen Donald Trumpot vádolta felelőtlenséggel.

Kevin McCarthy, republikánus házelnök szerint a demokraták „eltaktikázták magukat, és az történik velük, amit Trumpnak szántak”.

Donald Trump így reagált: „Vajon az FBI mikor tart házkutatást Joe Biden otthonában, illetve a Fehér Házban?”

A közlemény szerint a két vezető megerősítette feltétlen szolidaritását Ukrajna és az ukrán nép iránt Oroszország agressziójával szemben.

A demokraták legkirívóbb visszaélése a levélszavazás kiterjesztése és manipulálása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.