Kész a forgatókönyv? Arne Slotot menesztik, Klopp a beugró, nyártól jön a megmentő Liverpoolba
Arne Slot számára létfontosságú lesz a Liverpool következő két mérkőzése.
Arne Slot számára létfontosságú lesz a Liverpool következő két mérkőzése.

Curtis Jones kemény üzenetet küldött a Liverpool öltözőjének.

Jürgen Klopp példája adhat reménysugarat a holland szakembernek.

Uli Hoeness nem hisz a Liverpool korábbi legendás edzőjének a lipcsei szerepvállalását illetően.

Több edzőt is összeboronáltak az angol címvédővel.

A Manchester City vezetőedzője szerint a sors fintora, hogy mindezt a Liverpool ellen éri el.

Liverpoolban biztosak benne: Jürgen Klopp ennél szebb dolgot aligha hagyhatott maga után.

Fabrizio Romano is megszólalt az ügyben, miközben Angliában már az utódjelöltekről írnak.

Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.

A megállapodás hozzájárulhat ahhoz, hogy az Újpest erőre kapjon, ami az évek óta Fradi-uralom alatt álló NB I-nek is jót tehetne.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.