A Liverpool legjobbja mint Chuck Norris: egy lenyűgöző statisztika + videó
Van Dijk a Premier League-ben legutóbb januárban veszített fejpárbajt, és 25-nél tart a nyerő szériája.
Van Dijk a Premier League-ben legutóbb januárban veszített fejpárbajt, és 25-nél tart a nyerő szériája.

A német menedzser büszke a csapatára, mert nagyon megnehezítette a Manchester City dolgát.

A két legendás menedzser rivalizálásának talán utolsó felvonása következik vasárnap délután.

Bár a német edző legszívesebben már a Liverpoolba tartó járaton ült volna, időt szakított a rajongókra.

Klopp még nem tudja, Konate sérülése mennyire súlyos, Darwin Núnezt méltatta, Szoboszlairól ezúttal nem ejtett szót.

Megszületett az ezredik gól Jürgen Klopp irányítása alatt, liverpooli diadalmenet Prágában.

A Liverpool trénere széles vigyorral az arcán ment elébe kollégánk kérdésének.

Jürgen Klopp még nem tudja, mennyit játszatja Prágában a magyar válogatott középpályást.

Az Európa Játékokon négy aranyat nyert Pekler Zalán gyerekkora óta Liverpool-drukker.

Az angol csapat szurkolóinak a jelek szerint nem teljesül a kívánságuk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Titokban, egy moszkvai utasszállító repülő WC-jébe rejtett fadobozban érkeztek haza a ma ötvenöt éve, 1971. február 5-én elhunyt Rákosi Mátyás hamvai.



Az Európai Labdarúgó-szövetségnél a nemzetközi kupák egyenes kieséses folytatásában érdekelt klubok ma éjfélig változtathatnak a játékoskeretükön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.