Klopp szabályai: amit Van Dijk megtehet, azt Szoboszlainak nem lehet
Nem a magyar középpályás az egyetlen, aki egyelőre nem követhet egy liverpooli hagyományt.
Nem a magyar középpályás az egyetlen, aki egyelőre nem követhet egy liverpooli hagyományt.

A Liverpool magyar középpályása kiújuló sérülése miatt eddig egy mérkőzést hagyott ki.

Thiago újra csatlakozott a kezelésre járók – Szoboszlai Dominik és Mohamed Szalah – közé.

A XXI. században először több mint 60 ezren biztathatják a csapatot szombaton hazai pályán.

„A másodperc tört része alatt kellett döntenem, és rossz döntést hoztam.”

A Premier League rangadóján az Arsenal 3-1-re legyőzte a listavezető Vörösöket.

Szoboszlai Dominik húszéves csapattársát nagy tragédia érte, nem tudni, ott lesz-e a vasárnapi rangadón.

Szoboszlai Dominik csapata az Arsenal elleni vasárnapi rangadóra készül, de rossz hír érkezett.

A Liverpool vezetőedzője hiába reménykedett távoli vidékről érkező jó hírben.

Szoboszlai Dominik maga is úgy emlékszik, hogy pályafutása első gólját szerezte fejjel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.