Ki lehet Klopp utódja? Egykori közönségkedvenc a fő jelölt
Az új edző nagy fába vágja a fejszéjét, mert Klopp nemcsak a trófeákat, hanem a liverpooli szíveket is elnyerte.
Az új edző nagy fába vágja a fejszéjét, mert Klopp nemcsak a trófeákat, hanem a liverpooli szíveket is elnyerte.

A Vörösök vezetőedzője azzal indokolta a döntését, hogy belefáradt a munkába.

Szoboszlai Dominik csapatának vezetőedzője az idény végén távozik a csapat éléről.

A Vörösök a Serie A-ból, az Atalanta csapatából igazolnának.

A Liverpool szerdán bejutott a ligakupa fináléjába, a meccs után mégsem csak az ünneplésen volt a hangsúly.

A német menedzsert nem zavarná, ha Sven Göran Eriksson elfoglalná az irodáját.

A Liverpool a Bournemouth ellen lép pályára a Premier League-ben.

Egyiptom nem áll jól a csoportjában, de már a Fáraók kiesése sem biztos, hogy segít a Liverpoolon.

A szurkolóknak rögtön szemet szúrt, hogy a magyar légiós a negyven fotó egyikén sem látható.

A Liverpool edzője Szoboszlai megvételével közelítette meg az egymilliárd fontos lélektani határt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

A bírság összege nem alacsony.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

Moszkva ultimátumot adott.

Zelenszkij magyarázkodhat.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Egy brutális ütközés után eszméletlenül terült el a földön a Galatasaray futballistája.

Megéri a nyugdíjasokat foglalkoztatni mindkét félnek.

A Manchester City edzője azután állt elő a dologgal, hogy a csapatával bejutott a Ligakupa fináléjába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.