Klopp dilemmája: bevesse vagy pihentesse-e Szoboszlait
A magyar középpályás a Liverpool idénybeli tétmeccseinek mindegyikén végig a pályán volt.
A magyar középpályás a Liverpool idénybeli tétmeccseinek mindegyikén végig a pályán volt.

Szenvedélyről, Kloppról és a folytatásról is beszélt a magyar sztár, aki elképesztő statisztikákat produkált.

Jürgen Klopp is látta, hogy az első félidőben nem ment Szoboszlainak, de esze ágában sem volt lecserélni őt.

A Liverpoolba szerződése óta, Szoboszlai ma játszik először bajnoki meccset két hét válogatott szünet után.

Whitney Houston világhírű slágere ihlette a magyar középpályásról született új nótát.

Jürgen Kloppot is lenyűgözte Szoboszlai gólja, úgy fogalmazott, a legtisztább lövés, amit mostanában látott.

A Liverpool menedzsere csapata győzelme után nem felejtett el viszonozni egy kéretlen gesztust.

A német vezetőedző egy kéréssel fordult az Anfield nézőseregéhez – kissé nyers megfogalmazásban.

A Liverpool vezetőedzője Szoboszlaival beszélte meg a taktikát MacAllister kiállítása után.

Szoboszlai: Fantasztikus ilyen csapattársakkal, ilyen stadionban játszani. Egyre jobban megértjük egymást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.