„Mintha egy krónikás éneket hallottam volna a forradalom napjairól”
A dal kapcsán a klip rendezője, Pigniczky Réka után a Kaláka alapítótagja mesélt az együttes és ’56 sajátos kapcsolatáról.
A dal kapcsán a klip rendezője, Pigniczky Réka után a Kaláka alapítótagja mesélt az együttes és ’56 sajátos kapcsolatáról.

Az énekelt versek legkiválóbb alakjaival találkozhatunk hétvégén a Vajdahunyad várában.

A Hangvillában mutatták be az idén 55 éves együttesről szóló, a Kárpátoktól a Karib-tengerig című alkotást.

A Svenk legfrissebb adásának egyik részében ezúttal a Kaláka együttesre terelődik a szó.

A népzenétől a jazzen át a house-ig minden műfaj ott lesz az egy hét múlva kezdődő magyar filmszemlén.

Június 14-én mutatják be az alkotást.

Az énekelt veresek szemléje húsz éve kezdődött, s mára átöleli az egész Kárpát-medencét.

Már 55 éve állnak a színpadon.

A Kaláka együttes alapítója volt március 24-én az MTVA Isten kezében című vallási műsorának vendége.

A mozgóképes műről a rendező mesél a Hír TV szombati adásában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.