Visszaszólt Trumpnak Kanada új miniszterelnöke
Mark Carney londoni látogatása során tartott sajtótájékoztatón üzent az amerikai elnöknek.
Mark Carney londoni látogatása során tartott sajtótájékoztatón üzent az amerikai elnöknek.

Mark Carney először Párizsba utazott, ahol Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott, és várhatóan Keir Starmer miniszterelnökkel is tárgyalni fog.

Alternatívákat keres a kanadai védelmi miniszter az F–35-ösök helyett.

A légitársaság kénytelen volt bocsánatot kérni.

Az amerikai elnök nemzeti vészhelyzetet hirdetett.

Mark Carney a megválasztása után kijelentette, hogy Kanada soha nem válik az Egyesült Államok részévé.

Az amerikai elnök szerint Kanada évek óta kizsákmányolja az Egyesült Államokat a vámokkal.

Trump korábban a fentanilcsempészettel indokolta a döntését.

A bíróság egy rövid bejegyzésben azt írta, hogy „kommunikációs erőfeszítéseiket” más platformokra összpontosítják.

Kanada csütörtökön hét kartellt vett fel a terrorista szervezetek listájára a fentanilkereskedelem elleni küzdelem érdekében, válaszul Donald Trump amerikai elnök követelésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.