Benzema döntött, Franciaország változtathat a csatárposzton
Hiába jár négy gólnál Olivier Giroud a vb-n, könnyen lehet, hogy a kispadon kezdi a döntőt.
Hiába jár négy gólnál Olivier Giroud a vb-n, könnyen lehet, hogy a kispadon kezdi a döntőt.
A vb-döntőre készülő francia válogatottnál most Benzema „bajneres” megnyilvánulása miatt áll a bál.
A Real Madrid csatára felépült, sőt már a klubja csütörtöki felkészülési mérkőzésén is pályára lépett.
Már az is érdekes lenne, ha az aranylabdás klasszis szerelést öltve leülne a kispadra.
A címvédésre készülő Didier Deschamps arról is beszélt, hogy Argentína nem egyenlő Lionel Messivel.
Újra edzésbe áll a Real Madrid idei aranylabdása, és akár érmet is kaphat, ha a franciák jól szerepelnek a vb-n.
A címvédő francia válogatott edzésén megsérülő klasszis már biztosan nem lép pályára Katarban.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen súlyos Karim Benzema sérülése.
Didier Deschamps csapatát a címvédő átka és két kulcsembere kiesése is nyomaszthatja.
Robert Lewandowski köszönetet mondott a közösségi médiában, de Benzemát meg sem említette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things, idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tíz éves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó agyonlőtte az áldozatokat, a szórakozóhely előtt nyitott tüzet.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
Tombol a kettős mérce.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.