Ahol magyarnak, ukránnak egy a nyelve
Kisvárda, ahogy kevesebben ismerik: kapocs két ország labdarúgása között.
Kisvárda, ahogy kevesebben ismerik: kapocs két ország labdarúgása között.
Sztanyiszlav Csercseszov megszerezte első hazai győzelmét ferencvárosi edzőként.
A forduló rangadóján a Kisvárda ugyan vezetett, de végül pontot sem szerzett a címvédő otthonában.
A Ferencváros elleni győzelemmel a Kisvárda a tabella élére ugorhat a labdarúgó NB I-ben.
A Kisvárda az augusztusi bravúr megismétlésével megelőzhetné az élen álló Ferencvárost.
Révész Attila most úgy tesz meg mindent a csapatáért, hogy gondoskodik a játékosairól.
Révész Attila nem tűri tovább három renitens játékosa fegyelmezetlenségét. Többféle büntetést is alkalmazhat.
Kiválóan kezdett a tolnaiak ellen, mégsem tudott élre állni az NB I-ben a Kisvárda.
Erős Gábor, a Kisvárda edzője három nyelven beszél, ezért is értik meg jól egymást a játékosokkal.
Mennyi vesződés, probléma, idegösszeomlás – Révész Attila szerint ezzel jár majd a fiatalok szerepeltetése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Tombol a kettős mérce.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.