Új innovációs utalvány program támogatja a magyar kkv-kat
Két és fél milliárd forint keretösszegű program indul.
Két és fél milliárd forint keretösszegű program indul.
Díjmentes garancia védi a hazai kis- és középvállalkozások beruházási hiteleit.
181 milliárd forintra pályázhatnak az innovációra nyitott magyar kkv-k.
A Demján Sándor-programot a miniszterelnök jelentette be pénteki rádióinterjújában.
A cél az, hogy Magyarországon kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke.
A foglalkoztatottak csaknem húsz százaléka ezen a területen dolgozik.
Szabados Richárd a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztése mellett a technológiáért fog felelni.
Új akcióterveket dolgoz ki a kormány a gazdasági teljesítmény növeléséért.
Csaknem ezer szerződést kötött az Exim Magyarország a záruló Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram keretében.
Szijjártó Péter: Tavaly sikerült hatalmas rekordot döntve a duplájára növelni a hazánkba érkező beruházások értékét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Péterfy Attila a kormányra mutogat.
Aki Ukrajnát kritizálja, az kiesik a pikszisből.
A hibrid iráni rendszer megdöntése kívülről nehéz lenne.
Azzal számolnak, hogy kora estig helyreáll a közlekedés rendje.
Megszavazta pénteken a brit alsóház azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybevételével véget vethetnek életüknek.
Életbe lép a nyári menetrend.
Izrael és Irán háborúja, az iráni nukleáris létesítmények, valamint az eszkaláció lehetősége volt a legfontosabb téma a Front Robert C. Castellel podcastben.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Megszavazta pénteken a brit alsóház azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybevételével véget vethetnek életüknek.
Életbe lép a nyári menetrend.
Izrael és Irán háborúja, az iráni nukleáris létesítmények, valamint az eszkaláció lehetősége volt a legfontosabb téma a Front Robert C. Castellel podcastben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.