Ismét lesz magyar az űrben
Magyar űrhajós repülhet a világűrbe 44 év után másodszor is a Hunor program égisze alatt.
Magyar űrhajós repülhet a világűrbe 44 év után másodszor is a Hunor program égisze alatt.
Uniós szinten kedvező fejlemények vannak kibontakozóban a média piaci szabályozásával kapcsolatban.
A nyári szünidő alatt is számos veszélyt rejt a fiataloknak az online tér.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a közösségi médiás platformok jogi szabályozásának lehetőségeiről tartott előadást.
Erősödnek a jobboldali hangok a nyilvánosságban, legújabban pedig a közösségi médiában építkeznek hatékonyan konzervatív felületek.
Kerekasztal-beszélgetésen mutatták be a 2010 óta tartó kormányzást átfogó, szubjektív írásokat tartalmazó Magyarország 2020 című tanulmánykötetet.
Orbán Balázs lapunkkal közölte: ez az évtized akkor válhat meghatározóvá, ha a jelen és a jövő generációja továbbviszi a gondolkodásmódbeli átalakulást.
A miniszter a Ludovika Collegium indulása kapcsán elmondta, reneszánszát éli a tehetséggondozás hazánkban.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora arra biztat, hogy látogassunk el a Ludovikára.
Az állam a közszolgálati képzés erősítéséért vonzóvá teszi a közszolgálati életpályát: az elmúlt években a szektorban jelentős béremelés volt – nyilatkozta Gulyás Gergely miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.