Orbán Viktor a kötet ajánlásában azt írta, hogy a magyar modell sikere nem feltétlenül a külső tényezőknek, hanem a belső szemléletváltásnak köszönhető. A miniszterhelyettes ennek kapcsán elmondta, a magyar nemzet sosem tudott egy nagyobb, külső testvérnemzet szövetségére támaszkodni, és jelentős természeti erőforrásai sincsenek, így a kormánynak önálló működési modellt kellett létrehoznia Magyarország megújulása érdekében.
– A rendszerváltoztatást követően nehéz időszak következett, ugyanis előtte szuverenitásunk hosszú ideig korlátozott volt, továbbá történelmünk gyakori megszakítottságokkal terhelt, ami miatt régóta nem érvényesülhetett az eredeti magyar államműködési logika – hangsúlyozta, hozzátéve: éppen ezért ennek a politikai generációnak saját erejéből, szinte a nulláról kellett elkezdenie a munkát, miközben a posztkommunista struktúrák az informális politika, a gazdaság, kultúra és a média területén továbbra is domináns szerepet töltöttek be. – Az elmúlt tíz évből éppen ezért nem is elsősorban az egyes gazdasági vagy a társadalmi mutatók javulását, hanem a rendszerváltoztatást lezáró gondolkodásmódbeli átalakulást emelném ki.

Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté
– Ez az, amit ha a mostani és a következő generáció továbbvisz, akkor ez az évtized egy igazi sikeres magyar évszázad megalapozója lehet
– vélte a miniszterhelyettes.
Megírni a magunk történetét
Arra a kérdésünkre, hogy a digitalizáció korában mennyire releváns egy papíralapú könyv kiadása, az államtitkár úgy válaszolt: – Nekünk is meg kell írnunk a magunk történetét, összegyűjtve azoknak az embereknek a gondolatait, amiket értékesnek tartunk. Persze az interneten mindenki a rövid és figyelemfelkeltő tartalmakat fogyasztja nap mint nap, de ennek a korszaknak a megítélése pár évtized múlva nem ezen tartalmak visszakeresésén, hanem az ilyen kordokumentumok elemzésén múlik majd. Megítélésem szerint ez ugyanúgy lesz a jövőben is, mint ahogy volt száz évvel ezelőtt – szögezte le.
Nincs objektív társadalomtudomány
A miniszterhelyettes közölte, hogy
a kötet megközelítése nem semleges, hanem értékorientált,




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!